Önti a pénzt a csipgyártásba a Samsung

Samsung
A Samsung Electronics dél-koreai cég a következő három évben 240 ezer milliárd wonra (205 milliárd dollár) növelné befektetéseit csipgyártásba és a biotechnológiai ágazatba az előző három évben végrehajtott 180 ezer milliárd won után – írta meg a The Wall Street Journal a vállalat közlése alapján.

A lap szerint a koreaiak célja, hogy világelső legyen a csipgyártásban és hogy a koronavírus elleni védőoltás gyártásában is fontos szerepet játsszon.    A Samsung jelenlegi legnagyobb riválisa a csipgyártásban a Taiwan Semiconductor Manufacturing Co. (TSMC), a világ legnagyobb szerződéses félvezetőgyártója. A tajvani cég a következő három évben mintegy 100 milliárd dollárt invesztál termelése bővítésébe.    A Samsung komoly konkurensévé válhat akár már a közeljövőben az amerikai Intel, amely ugyan szerényebb beruházási tervekkel rendelkezik, viszont vizsgálja annak a lehetőségét, hogy 30 milliárd dollárért felvásárolja a GlobalFoundries amerikai csipgyártót.

A Samsungtól sem áll távol az ágazati vállalatai felvásárlás gondolata, a múlt hónapban ismertetett negyedéves eredményei mellett jelezte, hogy legalább egy akvizíciót tervez. A Samsung ezen kívül egy 17 milliárd dolláros amerikai befektetést is fontolgat, a csipgyár építéséről azonban egyelőre nincs döntés.