100 új munkahely Bátonyterenyén

SungEel
Átadták a dél-koreai SungEel HiTech Hungary Kft. akkumulátor újrahasznosító gyárát a Nógrád megyei Bátonyterenyén.

Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára az ünnepségen elmondta, a gyár száz új munkahelyet teremt, a magyar kormány 2,8 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást adott a 9,3 milliárd forint összértékű beruházáshoz.    Magyarország a jövő autóiparának meghatározó szereplője az elektromos autókhoz kapcsolódó akkumulátorgyártás területén – hangsúlyozta az államtitkár.    Tájékoztatása szerint 2016 óta 32 beruházás érkezett Magyarországra az akkumulátorgyártáshoz kapcsolódóan, a beruházások értéke 6,2 milliárd euró, és ezek összesen több mint tízezer munkahelyet teremtettek Magyarországon. A SungEel HiTech bátonyterenyei beruházása ezeket a számokat növeli – tette hozzá.

Kiemelte, hogy a Koreai Köztársaság Magyarország rendkívül fontos partnere. Elmondta: míg tavaly a világkereskedelem 9 százalékkal csökkent, addig a Koreai Köztársaság és Magyarország kereskedelmi kapcsolatai folyamatosan növekednek. A magyar export Dél-Korea irányába 2020-ban 26 százalékkal, a Dél-Koreából érkező import pedig 28 százalékkal nőtt.

Ji Kang Mjung, a SungEel Hitech Kft. elnöke közölte, Bátonyterenyén 85 ezer négyzetméteres területen működik a gyár, és évente 50 ezer tonna hulladékot hasznosítanak újra.    Ez a SungEel Hitech Kft. második magyarországi gyára, az első Szigetszentmiklóson működik. Az új gyár a volt Salgótarjáni Kohászati Üzemek egykori csarnokában működik, ahol két éve szűnt meg a termelés.

A cég 2000-ben alakult meg Dél-Koreában, kezdetben nemesfém újrahasznosításra. 2008-ban kezdték a lítium akkumulátorok újrahasznosítását, és megnyitották az első hidro-központot, majd 2014-ben kezdődött a globális terjeszkedés, újrahasznosító parkokat nyitottak Malajziában, Indiában és Magyarországon is. A cég ma vezető szerepet tölt be a piacon – ismertették a rendezvényen.