Japán-német szoftverfejlesztő kapott magyar állami támogatást

szoftverfejlesztő
Idén minden eddiginél több forrást, összesen 182 milliárd forintot biztosít a kormány a kutatásfejlesztési és innovációs pályázatokra – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a japán DMG Mori és a német Heitec szoftverfejlesztő vállalat beruházás-bejelentő sajtótájékoztatóján, Budapesten.

A miniszter a tárca közleménye szerint kiemelte, hogy Magyarországon a beruházások lendülete töretlen, amin belül a kutatás-fejlesztésre alapuló befektetések egyre nagyobb részarányt képviselnek, ami egy kifejezetten kedvező előrejelzés a magyar gazdasági folyamatokra nézve. “Ahol az új korszak technológiai megoldásait kifejlesztik, odakerülnek az új korszaknak a gazdasági és termelő kapacitásai is. Tehát a kutatás-fejlesztési beruházások növekedése egyértelműen újabb beruházások Magyarországra érkezését vetíti előre” – mondta el miniszter.    Hozzátette: egyetlen év alatt megduplázódott a magyar külkereskedelmi többlet, ami az idei év első négy hónapjában már 3 milliárd eurós pluszt mutat. “Mindez nem lenne lehetséges, hogy ha a beruházási kedv alább hagyna, de úgy néz ki, hogy a beruházások lendülete töretlen” – közölte.

A Budapesten megvalósuló legújabb beruházásról szólva elmondta, hogy ismét egy kifejezetten kutatásfejlesztésre fókuszáló beruházás valósul meg az országban. A japán-német hátterű DMG Mori és Heitec közös vállalkozásával egy magyar kutatóközpont jön létre Budapesten a XI. kerületben. A 4 milliárd forintos beruházáshoz a kormány 1 milliárd forintos támogatást biztosít, különös tekintettel arra, hogy 55 új, magas hozzáadott értékű kutatásfejlesztéshez kapcsolódó munkahely jön létre.    “Olyan szoftverek fejlesztésére kerül sor, amelyek a szerszámgépgyártást a kezdeti fázistól egészen a végéig digitalizálják” – mondta el a miniszter. Hozzátette: a DMG Mori Heitec magyarországi tevékenységének bővítése azért is jelentős nemzetgazdasági szempontból, mert a vállalat 100 százalékos exporthányaddal dolgozik, tehát az itt előállított kutatásfejlesztési eredmények egészét külföldön értékesítik, ami nagyban hozzájárul a magyar export teljesítményéhez.

1 Comment on Japán-német szoftverfejlesztő kapott magyar állami támogatást

  1. Minden külföldi beruházásnál kijár a cirka 30%os állami támogatás!!!
    Nálunk ez már így szokás!!!
    csak ennyi
    barátilag
    J.L.

Comments are closed.