Aki fejleszt, spórolhat

fejlesztés
Az adókedvezmények megfelelő felhasználásával a kutatás és fejlesztés költségeinek közel harmadát is megspórolhatják a hazai cégek – hívja fel a figyelmet a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal és az EY közös közleményben.

A közlemény szerint az ezredforduló óta több mint hatszorosára nőtt Magyarországon az állami kutatás-fejlesztési (K+F) ráfordítások összege. A kormány 2021-ben 182 milliárd forintot szán hazai forrásból K+F-re, ebből a vállalatok számára pályázatokon keresztül 76 milliárd forint érhető el.

“Még sosem álltak rendelkezésre olyan nagy mértékű pénzügyi források az innováció fellendítésére Magyarországon, mint amiket a kormányzat jelenleg biztosít a piaci szereplők számára. Eljött az idő, hogy az eddig hezitáló cégek is belekezdjenek a jövőbeni növekedésükhöz nélkülözhetetlen újítások megvalósításába” – hangsúlyozta Birkner Zoltán, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnöke a közlemény szerint.

A kutatásfejlesztés támogatását célzó adókedvezmények egy jelentős része az üzemi eredményt növeli. Ide tartoznak a vissza nem térítendő készpénztámogatások vagy a csökkentett személyi jellegű ráfordítások. A kedvezmények másik része csökkenti a fizetendő adókulcsokat, mint a K+F költségek dupla levonásának lehetősége a társasági adóból, illetve az egyszeri levonás a helyi iparűzési adóból és az innovációs járulékból. Ezen kedvezmények akár 2015-től visszamenőleg igénybe vehetőek. A két típus megfelelő kombinálásával a cégek kutatás-fejlesztési költségeiknek több mint 30 százalékát is megtakaríthatják – áll a közleményben

Kocsis Zsolt, az EY adótanácsadási partnere pedig azt emelte ki: a cégeknek érdemes felpörgetniük kutatás-fejlesztési tevékenységüket. Ez nemcsak az elérhető pályázatok és adókedvezmények miatt fontos, hanem azért is, mert az ebből származó eredmények már középtávon versenyelőnyt biztosítanak a piacon.