Kaszálógépeket fejleszt a pécsi Hidrot

hidrot
A pécsi Hidrot Kft. csaknem 226 millió forintból, nagyobb részt európai uniós támogatás segítségével kaszálóberendezéseket fejleszt.

A mezőgazdasági és erdészeti gépek gyártásával foglalkozó pécsi Hidrot Kft. a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program (Ginop) 138 millió forintos támogatásából és 88 millió forintos saját forrásból kísérleti fejlesztéseket végez a baranyai megyeszékhelyen lévő telephelyén – derül ki a cég közleményéből. A fejlesztés során mezőgazdasági gépeken alkalmazható kaszáló- és vegyszerellátó berendezések prototípusait hozzák létre, valamint az ezek megbízható gyártását és gyártásközi ellenőrzését biztosító ipari hátteret.

Az 1994-ben alapított Hidrot Kft. egyebek mellett seprő-, kaszáló- és hóeltakarító berendezések kifejlesztésével, gyártásával, javításával és értékesítésével foglalkozik, mintegy ötven embert foglalkoztat.

A cég tájékoztatása szerint 2020-ban – a járvány hatásai miatt – mintegy 20 százalékkal csökkent bevételük a korábbi évekhez képest, míg eredményük nem változott jelentősen.

Az MTI érdeklődésére közölték: 2021-től viszont jelentős rendelésállományuk és biztató jövőbeni kilátásaik alapján a cégtörténet legjobb éveit várják, mivel a termékfejlesztésbe és műszakiháttér-fejlesztésbe fordított erőfeszítéseik már eredményeket hozhatnak. Hozzátették: mind saját forrásból, mind uniós pályázati forrásból terveznek további beruházásokat. A nyilvános cégadatok szerint a társaság 2019-ben 1,68 milliárd forint nettó árbevételt ért el 36 millió forintos nyereség mellett, 2018-ban pedig 1,77 milliárd forint bevétel mellett 15 millió forintos eredménnyel zárt.