Csaknem 4000 új hétüléses autót vettek állami támogatással

Csaknem négyezer új, hétüléses autóra kötöttek lízingszerződést az államilag támogatott autóvásárlási programban tavaly, a Magyar Lízingszövetség adatai szerint a lízingcégek 11,6 milliárd forinttal finanszírozták a nagycsaládosok autóvásárlásait.

A szövetség közleménye szerint autónként átlagosan 2,96 millió forintot nyújtottak a vásárlásokhoz a lízingtársaságok.    Mint írják, a járvány ellenére tavaly is jelentős szerepet kaptak a nagycsaládosok autóvásárlási programjában a lízingkonstrukciók, bár a pandémia magyarországi megjelenése után a korábbi hónapokhoz képest visszafogottabb volt az érdeklődés.    A lízingszövetség felidézte: a nagycsaládosok autóvásárlási programja 2019 júliusában indult, ennek keretében a három- vagy több gyermeket nevelő családok egy új, hétüléses autó megvételéhez a vételár felét, maximum 2,5 millió forint vissza nem térítendő állami támogatást kaphatnak.

A támogatás indulása óta eltelt másfél évben összesen 5742 lízingszerződést kötöttek, ennek eredményeként a lízingcégek 16,9 milliárd forintos finanszírozást nyújtottak a nagycsaládosoknak – mondta Tóth Zoltán, a szervezet főtitkára a közlemény szerint. Hozzátette azt is, hogy nagyon kevés esetben utasították el a lízingcégek a finanszírozási kérelmet, másfél év alatt átlagosan 100-ból 5 esetben volt erre példa.    Tóth Zoltán jelezte azt is, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériumának adatai szerint a lízingcégek a nagycsaládosokhoz került autók mintegy 29 százalékához nyújtottak finanszírozást, ez is azt mutatja, hogy a lízingtársaságok fontos szerepet kaptak a programban.

A Magyar Lízingszövetség sikeresnek tartja ezt a programot és továbbra is támogat minden olyan kezdeményezést, például a tisztán elektromos autók beszerzésének támogatását is, amelyek hozzájárulnak a magyarországi autópark megújulásához – hangsúlyozták a közleményben.