Matrica mobil irodából

NÚSZ
Az év eleji e-matrica vásárlások gördülékenységének biztosítása érdekében idén januárban a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ Zrt.) mobil ellenőrzési egységeinek irodáiban is be lehet majd szerezni az autópálya-matricákat. A NÚSZ Zrt. mobil ellenőrzést végző munkatársai előre meghirdetett időszakban és autópálya-pihenőhelyeken értékesítik majd a vignettákat az M1-es, M5-ös, M7-es, M30-as, M35-ös és M43-as autópályák mentén. A díjköteles útszakaszok kijelölt pihenőhelyein biztosított mobil e-matrica értékesítés 2021. január 8-án indul.

“Az éves autópálya-matricák érvényessége a következő év január 31-ig tart. Azt tapasztaltuk, hogy sok éves országos vagy megyei e-matrica vásárló januárban szerzi be az éves úthasználati jogosultságát. Annak érdekében, hogy az értékesítési szolgáltatás színvonalát és az értékesítőhelyek számát növeljük, januárban – az éves e-matrica vásárlási dömping idején – az elektronikus matricák vásárlását elérhetővé tesszük a 8 darab mobil ellenőrzési célból üzemeltetett egységünk irodáiban is” – mondta Bartal Tamás, a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. vezérigazgatója.

Az ideiglenes szolgáltatás azoknak is segítséget nyújt, akik bizonytalanok annak kapcsán, hogy a forgalmi engedélyben szereplő adatok alapján a járművük melyik díjkategóriába tartozik, vagy tévedésből hajtottak fel fizetős útszakaszra, hiszen – bár az úthasználati jogosultságot minden esetben a díjköteles útra való felhajtás előtt kell megváltani – a felhajtástól számítva 60 perc áll az érintettek rendelkezésére a megfelelő díjkategóriájú e-matrica pótlására.

A NÚSZ Zrt. mobil ellenőrzési egységei a következő hetekben olyan, nagyobb városokhoz közeli, jól megközelíthető, a díjköteles utakról közvetlenül elérhető helyeken végzik az e-matrica értékesítést, ahol nincs más helyszíni vásárlási lehetőség. Az időszaki szolgáltatás állandó helyszínei az M1-es autópálya mentén az igmándi és a lébényi, az M5-ös mentén a hetényi, az M7-es sztráda esetében a pákozdi és a sormási, az M30-asnál a hejőkeresztúri, az M35-ös mentén a mikepércsi, az M43-as autópálya esetében pedig a szegedi pihenők lesznek, minden esetben a Budapest felé vezető oldalon.

A mobil e-matrica értékesítés szolgáltatást a NÚSZ Zrt. 2021. január 8-án, pénteken indítja el a díjköteles szakaszok kijelölt pihenőhelyein. A 2020. évre érvényes éves (országos és megyei) e-matricák 2021. január 31-én éjfélig biztosítanak úthasználati jogosultságot. A 2021-re érvényes éves vignetták érvényességi ideje a vásárlás időpontjában kezdődik és 2022. január 31-ig tart. Az autópálya-matricák online beszerzéséhez a NÚSZ Zrt. a saját, mobiltelefonra is optimalizált ematrica.nemzetiutdij.hu oldalát ajánlja, ahol kényelmi díj nélkül intézhető a vásárlás és az azt igazoló bizonylatot/nyugtázó értesítést sem kell megőrizni az e-matrica érvényességének lejárta után két évig.