Mit tud az új villany Skoda?

Bemutatkozott a Škoda legújabb modellje, az Enyaq iV. Ezt kell tudni róla.

Az Enyaq iV a konszern MEB építőkészletére épült. Ez az a platform, amit kimondottan a konszern elektromos modelljei számára hoztak létre. Ennek több előnye is van. Egyrészről nem kell kompromisszumot kötni a tervezés során, hiszen nem kötik a mérnökök kezét a hagyományos modellekben megszokott technikai megoldások. Így sokkal tágasabb lehet az utastér amellett, hogy a nagy csomagtérről sem kell lemondanunk. Ennek köszönhető, hogy bár külső méretei elmaradnak a Kodiaqtól, az utastér hasonlóan tágas (a tengelytávolsága 2,765 méter), míg a csomagtér nagyobb annak 7 üléses kivitelénél, 585 literes. Persze az első elektromos Škoda SUV nem kicsi: 4,649 milliméteres hosszával és 1,879 milliméteres szélességével alig foglal kisebb helyet a Kodiaqnál.

Az Enyaq iV három különböző akkumulátorkapacitással és öt teljesítményváltozattal lép piacra.

Az alapmodell az Enyaq iV 50, amelyet 55 kWh-s akkumulátor hajt és a hátsó tengelyre szerelt 109 kW-os (148 lóerős) villanymotorjával egy töltéssel akár 340 kilométer megtételére is képes lesz. Gyorsulása százra 11,4 másodperc. A töltése DC-n (egyenárammal) 50 percig tart 5-ről 80 százalékra, és maximum 50 kW-os a töltési teljesítménye.

A következő lépcső Enyaq iV 60, ez 132 kW-os (176 LE) villanymotorral és 62 kWh-s akkumulátorral érkezik. Ennek a verziónak a hatótávolsága 390 kilométer. Gyorsulása álló helyzetből száz kilométer/órára 8,9 másodperc. A töltése DC-n (egyenárammal) 42 percig tart 5-ről 80 százalékra, és maximum 100 kW-os a töltési teljesítménye. 50 kW esetén 55 perc ugyanez.

A legnagyobb távolságot, akár 510 kilométert, az Enyaq iV 80 kínálja majd, 82 kWh-s akkumulátor kapacitással és 150 kW-os (201 LE) elektromos motorral. Gyorsulása százra 8,7 másodperc. A töltése DC-n (egyenárammal) 38 percig tart 5-ről 80 százalékra, és maximum 125 kW-os a töltési teljesítménye. 50 kW esetén 70 perc ugyanez. Minden változat végsebessége 160 kilométer/óra. Ezek a változatok eddig mind hátul hajtottak, de érkezik két négykerék-meghajtású változat is, amelyek mindegyike a legnagyobb akkupakkot használja. Ezek egyik az Enyaq iV 80X, amely 195 kW-os (261 LE) teljesítményt nyújt, míg a sportos RS kivitel 225 kW-os (301 LE) teljesítménnyel érkezik. A legdinamikusabb változat álló helyzetből a százas sprintet 6,2 másodperc alatt futja meg, és maximális sebessége 180 kilométer/óra. Mindkét négykerék-meghajtású változat maximális hatótávolsága 460 kilométer. Az összkerekes modellek gyártása később indul.