Újabb jó hírek Németországból

német
Jelentősen, két számjeggyel mérhető ütemben ugrott meg Németország exportja júniusban az előző hónaphoz képest, az import viszont a vártnál kevésbé emelkedett, így a kereskedelmi, illetve a folyó fizetési mérleg is a várakozásokat meghaladó többlettel zárt.

A német statisztikai hivatal (Destatis) előzetes adatai szerint júniusban szezonális és naptári hatással kiigazítva a kivitel értéke 94,5 milliárd eurót tett ki, 14,9 százalékkal emelkedett az előző hónaphoz képest. Az adatsor kezdetének rögzítése, 1990 augusztusa óta ez volt a legerősebb havi ütem. Elemzők arra számítottak, hogy az export 13,3 százalékkal lódul meg a májusi 8,9 százalékos emelkedés után.    A behozatal értéke 2010 augusztusa óta a legerősebb ütemmel, 7,0 százalékkal nőtt, 80,0 milliárd euróra kúszott fel. Elemzők 10,9 százalékos növekedést vártak a májusi 3,6 százalékos bővülés után.    A koronavírus-járvány robbanásszerű terjedése, illetve az annak akadályozását célzó szigorú intézkedések bevezetése előtti hónappal, februárral összevetve azonban az export értéke így is 16,0 százalékkal, az importé pedig 12,5 százalékkal volt kisebb.

Júniusban is a koronavírus-járvány határozta a külkereskedelem alakulását. A legnagyobb külkereskedelmi partner Kínába irányuló német export értéke éves összevetésben 15,4 százalékkal, 8,3 milliárd euróra emelkedett. A járvány által leginkább sújtott Egyesült Államokba irányuló kivitel értéke viszont 20,7 százalékkal, 7,3 milliárd euróra, Nagy-Britannia esetében pedig 15,7 százalékkal, 5,0 milliárd euróra csökkent. A kínai import értéke 20,2 százalékkal, 9,7 milliárd euróra nőtt, az amerikai viszont 17,4 százalékkal 4,4 milliárd euróra, a brit pedig 21,0 százalékkal, 2,4 milliárd euróra zuhant.