Csaknem egyharmaddal, 31,3 százalékkal visszaesett éves összehasonlításban a cseh Skoda Auto járműveinek eladása az idei első hat hónapban – közölte a cég. A közlemény szerint az első fél évben 426 700 Skoda kocsit adtak el.
A jelentős csökkenés alapvetően a koronavírus-járvány számlájára írható. Erre utal, hogy júniusban a visszaesés már csak 16 százalékos volt – 94 600 eladott autóval -, míg májusban még több mint 45 százalék. A Volkswagen konszernhez tartozó Skoda Auto, amely a legnagyobb csehországi autógyár, tavasszal a járvány miatt mintegy hat hétig szüneteltette termelését. A 39 ezer embert foglalkoztató vállalat tavaly 1,24 millió személygépkocsit adott el világszerte. Csehországban magasan a Skoda a legkeresettebb márka, autópiaci részesedése megközelíti a 40 százalékot.
Öt év után távozik a vállalat éléről Bernhard Maier, az igazgatótanács elnöke. Maier váratlan távozásának okát nem közölték. Német és cseh sajtóvélemények szerint Maier távozásának hátterében a Volkswagen konszern vezetésében folyó vitákat kell keresni. A németeket állítólag zavarja a Skoda egyre erősödő piaci sikere, az, hogy a cseh leányvállalat legújabb modelljei a vártnál nagyobb konkurenciát jelentenek a konszern néhány további tagja termékeinek.