Osztrák-magyar projektben fejlesztik az önvezető autózást

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME), valamint a Knorr-Bremse Fékrendszerek Kft. konzorciuma autonóm járművek tesztelésére alkalmas digitális környezet létrehozásának előkészítését kezdi meg a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal pályázatán 100 millió forint összegű támogatást elnyert projekt keretében.

A projekt során a konzorcium megvalósíthatósági tanulmányt készít az autonóm járművek tesztelését, majd később azok működését támogató központi rendszer architektúra kialakításának lehetőségeiről. A rendszer a környezet egy digitális másolatát hozná létre valós időben, melyhez a legkorszerűbb technológia szükséges. Ilyen komplexitású rendszer jelenleg a világban nem elérhető, elméleti jellegű tanulmányok foglalkoztak eddig csak hasonlókkal. Megvalósítás esetén Magyarországon és a régióban elsőként jöhetne létre ilyen rendszer, mely az autonóm jármű kutatások szempontjából unikális eredmény lenne.

A konzorcium célja a megfelelő partnerek bevonásával első körben a működőképes rendszer architektúrájának kialakítása. A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, mint konzorciumvezető az egyetemen elérhető magas szintű és multidiszciplináris tudásával harmonizálja a projektben résztvevő partnerek munkáját. Az ausztriai partnerek bevonásával nemcsak országos szintű rendszer kialakítására van lehetőség, hanem országok közötti, összehangolt rendszerre, ami a régiót különösen jól képes pozicionálni az autonóm járművek tesztelése és később a működtetés területén. A projekt során egyértelműen azonosításra kerülnek a megvalósításhoz szükséges későbbi partnerek, akiket mindkét országból be kell majd vonni. A projektet Magyarországon a ZalaZone tesztpálya is támogatja, hozzáadva a tudását és a szükséges elérhető autonóm tesztpálya egyedülálló lehetőségeiből adódó információkat. A későbbi megvalósítás során a tesztpálya egy első fázisa lehet a rendszer kipróbálásának és tesztelésének.