Két kategóriában jelöli a hibrid CLA-t a Mercedes-Benz

Év Magyar Autója

CLA
Mercedes-Benz CLA/AMG 28 autó
Az Év Magyar Autója díjak történetében először szerepel mindhárom hazai autógyár terméke a nevezettek között. Ezúttal valóban kiderül, hogy a zsűri szerint melyik a legmagyarabb autó 2021-ben. A kecskeméti Mercedes-gyár az Év Magyar Autója 2021, illetve az Év Zöldautója 2021 díjakra a nyár közepétől csakis nálunk gyártott plug-in hibrid CLA modellt jelölte.

Mercedes-Benz CLA 250 e

A Mercedes-Benz folyamatosan bővíti a plug-in hibrid hajtással rendelkező EQ Power kínálatát. A vállalat kompaktautó-családjának két hibridmodelljét, a CLA 250 e Coupét és a CLA 250 e Shooting Brake-et is kizárólag Kecskeméten kezdték gyártani. A gyártásban résztvevő munkatársakat hónapokon keresztül képezték a hibrid modellek esetében alkalmazott egyedi munkafolyamatokra, és a gyártásindulást megelőzően több mint 2000 munkatárs részesült speciális munkavédelmi oktatásban. Emellett újdonság még például, hogy a csarnokon belül, azokon a munkaterületeken, ahol a munkatársak dolgoznak az autón, kizárólag elektromos hajtással működnek ezek a gépkocsik.

Megkezdodott_a_Plug_in_Hybrid_modellek_gyartasa_Kecskemeten_5

A Mercedes-Benz autók esetében először, a belső égésű motort is az elektromos hajtásért felelős elektormotor indítja el, melynek teljesítménye 75 kilowatt. Az 1,33 literes négyhengeres motorral együtt ez 160 kilowatt (218 lóerő) teljesítményt és 450 newtonméter rendszernyomatékot eredményez.

Megkezdodott_a_Plug_in_Hybrid_modellek_gyartasa_Kecskemeten_1

Év Magyar Autója díjak

Nagy példányszámú online és print lapok elismert autós újságíróiból álló, független szakmai zsűri dönti el, melyik lesz 2021 „legmagyarabb”, illetve a magyar piacon a „legjobb” és „legzöldebb” autója. Összetett szempontrendszer alapján választják ki az adott évben nevezettek (magyarországi gyárakban összeszerelt autók) közül a „legmagyarabb” autót. Ugyancsak meghirdették a Magyar Év Autója 2021 díjat, amelynek birtokosa lesz a zsűri döntése alapján kategóriájában (kisautók, családi autók, üzleti autók, szabadidő-autók, kishaszonjárművek, sportautók) a magyar piacon a „legjobb” autó. Továbbá kihirdették az Év Zöldautója 2021 díjat, a zsűri választja ki az adott évben nevezettek közül a „legzöldebb” autót két kategóriában (villanyautók és plug-in hibridek). Kiosztják az Év Beszállítója 2021 díjat, amely a magyarországi gyártóhellyel rendelkező autóipari vállalatok közül a “legmegbízhatóbb” beszállítót jelöli. Az összes nevezett autó közül a közönség szavazata dönti el, hogy melyik modell kapja a Közönségdíj 2021 díjat.

További részletek: www.evmagyarautoja.hu