Milyen kocsikat vettek a kínaiak?

Hiába robbant a koronavírus járvány Kínában, májusra már helyreállt a gazdaság, a kínai autópiac a meredek zuhanást követően magára talált és 5,2 százalékos pluszban zárt.

Májusban 1 millió 640 ezer autót adtak el a kínai autókereskedők, ami 5,2 százalékkal haladja meg a 2019-es májusi és 11 százalékkal a 2018. májusi adatsort. Általánosságban elmondható, hogy egyenlő arányban vesznek limuzint és szabadidő-autót a kínaiak, az autók 32,7 százaléka kínai gyártó terméke, 4,5 százalékuk pedig teljesen elektromos. Limuzinok nagy számban találhatók a toplista elején, a SUV-ok inkább a top 20 második felének a meghatározó autói. A szabadidő-autók ötven százalékát 27 modell teszi ki, ebből tizenegy kínai, a többi 215 modell harcol a maradék 50 százalék elosztásáért.

A kínai autópiac vesztesei egyértelműen a hazai márkák voltak (2019 35,3 százalékos volt a részesedésük, 2018-ban 40,4 százalék), jól jöttek ki a válságból viszont a japán márkák, a Nissan eladásai 10, a Toyotáé pedig 14 százalékkal nőttek. A prémium márkák sem szerepeltek rosszul májusban, ami jó hír a hazai Audi Hungariának. Az Audi megelőzte májusban a Mercedes-Benz és a BMW eladásait.

A kínai autópiac éves lendületét nem törte derékba a járvány, az első öt hónap adatai alapján 27,9 százalékos a növekedés, 5 millió 991 ezer 104 autót értékesítettek.

nissan_sylphy

Top 20 autó májusban Kínában

  1. Nissan Sylphy (45 516 autó)
  2. Volkswagen Lavida (36 346)
  3. Toyota Corolla (31 490)
  4. Buick Excelle GT (28 515)
  5. Volkswagen Sagitar (27 028)
  6. Honda Civic (26 521)
  7. Geely Emgrand (24 178)
  8. Haval H6 (22 691)
  9. Volkswagen Bora (21 652)
  10. Wuling Hongguang (20 932)
  11. Changan CS75 (20 307)
  12. Geely Boyue (20 051)
  13. Toyota Levin (20 003)
  14. Chevrolet Cruze (18 216)
  15. Nissan Qashqai (18 212)
  16. Toyota RAV4 (17 898)
  17. Honda XR-V (17 639)
  18. Nissan X-Trail (17 365)
  19. Honda CR-V (17 052)
  20. Volkswagen Tayron (16 474)

 

Top 10 autómárka májusban Kínában

  1. Volkswagen (FAW és SAIC együtt) (224 421 autó)
  2. Toyota (138 713)
  3. Honda (131 490)
  4. Nissan (100 003)
  5. Geely (95 656)
  6. Buick (81 585)
  7. Audi (62 083)
  8. Changan (60 374)
  9. Mercedes-Benz (Beijing-Daimler és Fujian-Daimler együtt) (58 431)
  10. BMW (55 198)

 

Top 10 autómárka 2020-ban Kínában (I-V. hónap)

  1. Volkswagen (FAW és SAIC együtt) (787 908 autó)
  2. Toyota (FAW-Toyota, GAC-Toyota és GAC-Toyota NEV együtt) (519 404)
  3. Honda (Dongfeng-Honda és GAC-Honda együtt) (451 795)
  4. Geely (377 710)
  5. Nissan (Dongfeng-Nissan és DF-Zhenghzou-Nissan együtt) (334 549)
  6. Buick (250 784)
  7. Changan (238 872)
  8. Mercedes-Benz (Beijing-Daimler és Fujian-Daimler együtt) (225 364)
  9. Haval (215 218)
  10. Audi (214 455)
  11. BMW (209 745)
  12. Chery (155 606)
  13. Hyundai (140 186)
  14. BYD (122 776)
  15. Roewe (119 710)
  16. Chevrolet (113 200)
  17. Baojun (105 931)
  18. GAC Trumpchi (95 337)
  19. Kia (90 515)
  20. MG (83 104)
  21. Mazda (Changan-Mazda és FAW-Mazda együtt) 78 884
  22. Ford (Changan-Ford és JMC-Ford együtt) (78 096)
  23. Changan Ossan (66 870)
  24. Wuling (64 359)
  25. Jetta (64 242)
  26. Cadillac (61 359)
  27. Hongqi (51 977)
  28. JAC (42 409)
  29. Volvo (42 029)
  30. Lynk&Co (41 549)

 

Forrás: CAAM