Lada Granta az ász az oroszoknál

Oroszországban zuhant az új autók értékesítése áprilisban, a márciusi növekedést követően.

A több mint hatszáz, Oroszországban tevékenykedő európai vállalatot tömörítő AEB azt közölte, hogy áprilisban 38 ezer 922 új autót helyeztek forgalomba, ami 72,4 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbi 141 ezernél.
Az idén márciusban még több mint 162 ezer új autót értékesítettek, ami 4 százalékos növekedés volt 2019 márciusához mérten. Az újautó-értékesítés februárban 2,2 százalékkal csökkent, januárban viszont 1,8 százalékkal nőtt éves összevetésben.    Oroszországban az idei első négy hónapban 415 ezer 102 új autót adtak el, 19,1 százalékkal kevesebbet az egy évvel korábbi 513 ezernél.

Az autóeladás április zuhanását elsősorban az idézte elő, hogy a koronavírus-járvány terjedése miatt elnöki rendelettel gyakorlatilag az egész országot szabadságolták, csak a legfontosabb termelő és kereskedelmi egységek működtek. Az orosz gazdaság május 12-ével indult újra.     Áprilisban a legkeresettebb modell (ahogy tavaly május óta minden hónapban) a Lada Granta volt. Az eladási lista második helyén a Lada Vesta állt, a harmadik legkeresettebb márka pedig a Kia Rio volt.    Oroszországban tavaly 1 millió 759 ezer új autót adtak el, ami 2,3 százalékkal kevesebb a megelőző évhez képest.     Két éve az eladott új autók száma még 12,8 százalékkal nőtt éves összevetésben.

 

1 Comment on Lada Granta az ász az oroszoknál

Comments are closed.