Kritikus hónapok előtt áll a székesfehérvári beszállító

A Denso Gyártó Magyarország Kft. a tavalyihoz képest 20-30 százalékos árbevétel-csökkenésre számít székesfehérvári üzemében – közölte a japán gépjárműalkatrész-gyártó magyarországi gyárának kereskedelmi és pénzügyi igazgatója az MTI megkeresésére.

Szincsák Attila elmondta, hogy a legyártott alkatrészek száma is hasonló mértékben csökken majd, ha ősszel már teljes kapacitáson dolgozik a cég.    Az igazgató kritikusnak nevezte a társaság életében a következő 2-3 hónapot, megjegyezve, hogy “ennél messzebbre amúgy sem látunk”.    Bejelentette, hogy a munkavállalók érdekképviseletével is egyeztetve május 1-jétől a Denso átáll a 32 órás munkahétre a vevői megrendelések csökkenése miatt, várhatóan szeptember végéig. A vírushelyzet miatt meghozott intézkedéseket is figyelembe véve mindez azt jelenti, hogy a termelés hétfőtől csütörtökig három műszakban zajlik majd, a péntek-szombat-vasárnap pedig munkaidőn kívüli, fizetés nélküli időszak lesz.
Az irodákban hétfőtől csütörtökig 6,5 órás, pénteken hatórás munkanapok lesznek, minden nap két műszakban, reggel 6-tól este 18 óráig. Az adminisztratív terület egyik fele délelőtt, másik fele délután dolgozik, ahol a szülők kénytelenek minden hétköznap délelőttönként otthon lenni a gyerekükkel, délután járhatnak dolgozni.

Szincsák Attila kiemelte, hogy ez a lépés húsz százalékos alapbércsökkentéssel jár, amit minden dolgozójuk elfogadott, mert “együtt lépünk be a gödörbe, de közösen, erősebben jövünk ki belőle”.    Megjegyezte, hogy az újraindulás óta a vevők kiszolgálása folyamatos. A magyar beszállítóknál nincs akadozás, legtöbb partnerük idomul a Denso lépéséhez – tette hozzá.

A Denso március 18-án jelentette be, hogy a koronavírus-járvány miatt tíz munkanapra leáll a székesfehérvári gyár, és a nyárra tervezett leállást hozza előre, ez alatt a munkavállalók bért kapnak, szabadságon lesznek. A március 21-től április 5-éig tartó leállást követően a limitált termelés április 6-án indult el, majd április 14. óta már két műszakban termelnek, a munkavállalókat “forgatják”.

A dolgozók szigorú előírások mellett végzik tevékenységüket: maszkban, kesztyűben, védőtávolságok betartásával dolgoznak, az ebédet pedig dobozban kapják.

A nyilvános cégadatok szerint a Denso Gyártó Magyarország Kft. a 2018-as üzleti évet 745,6 millió eurós nettó árbevétel (260 milliárd forint) mellett 34,2 millió eurós (11,9 milliárd forint) nyereséggel zárta.