Törökök építenek gyárat Iváncsán

A munkahelyeket teremtő új befektetéseknek köszönhetően Magyarország megerősödve kerülhet ki a válságból – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter Budapesten, a mezőgazdasági gépekhez alkatrészeket gyártó török Yaris Kabin beruházását bejelentő sajtótájékoztatón.

Szijjártó Péter közölte, hogy a 6,5 milliárd forint értékű beruházáshoz a kormány 521 millió forinttal járul hozzá. A befektetéssel 150 munkahely jön létre Fejér megyében, a Dunaújváros melletti Iváncsa ipari parkjában.     A telephely a mezőgazdasági gépgyártás mellett kutatási és fejlesztési feladatokat is ellát majd – indokolta az állami támogatást a tárcavezető.

A Yaris Kabin Hungary Kft. ügyvezető igazgatója közölte, hogy a gépkezelőket, autó- és fémipari szakembereket, mérnököket is alkalmaznak majd.     Németh Ádám elmondta, hogy a török cég évi 15 millió eurós árbevétel-növekedést vár a magyarországi gyártás indulásától, és a piaci igények alapján pedig már most azzal számolnak, hogy a magyar üzemet tovább bővíthetik majd.     Az iváncsai üzem 2021. elejétől termelhet, főképp a német és az olasz piacra. A négyből két gyártócsarnok már elkészült, egyikbe meg is érkezett a gyártósor – közölte a cégvezető, hozzátéve, hogy a Yaris Kabin a legkorszerűbb technológiákat telepíti Magyarországra.

Az 1977-ben családi vállalkozásként alapított Yaris Kabin mezőgazdasági gépekhez gyárt alkatrészeket és berendezéseket, elsősorban traktorkabinokat. A cég az európai piacon 20-25 százalékos részesedést ért el, és 2017-ben döntött arról, hogy Törökországon kívül is létesít üzemet. Magyarországi vállalatukat 2018-ban alapították.