15 új buszt vesz Székesfehérvár

Tizenöt új autóbusz beszerzésével kezdődik Székesfehérvár új közösségi közlekedési stratégiájának végrehajtása – jelentette be a város polgármestere.

Cser-Palkovics András jelezte, hogy a várhatóan ősszel érkező Mercedes-Benz Conecto csuklós buszok mellett a projekt keretében átgondolják a bérlet- és jegyrendszert, valamint a menetrendet is. Hozzátette: az Euro 6-os dízelbuszok beszerzési költségét nem a városnak kell állnia, az üzemeltetésük anyagi vonzatait azonban igen, ez évente 88 millió forint többletkiadást jelent majd.    A városvezető a következő évek egyik legfontosabb feladatának nevezte Székesfehérvár versenyképes, környezetbarát és hatékony közlekedési hálózatának kialakítását, amelyet a gépkocsik számának emelkedése, valamint az önkormányzat környezetvédelmi törekvései is indokolnak.    Cser-Palkovics András rámutatott, hogy 60-70 új járműre lenne szükségük, ami rendkívül költséges, ezért a teljes flottacsere biztosan csak évek alatt, fokozatosan lehetséges, s szükség lesz állami, pályázati és önkormányzati forrásokra is.

Megemlítette, hogy sok vonalon elavult csuklós buszok járnak, ezért azokat alacsonypadlós, kicsi vagy zéró-emissziójú járművek beszerzésével kívánják leváltani. A szólóbuszok cseréjénél felmerül az elektromos buszok beszerzése, de azok jóval drágábbak dízel társaiknál.