Visszaesett a koreai gazdaság

Jelentősen, 2008 óta nem látott mértékben csökkent Dél-Korea hazai összterméke (GDP) az első negyedévben az előző három hónaphoz képest a koronavírus-járvány tombolásának közepette.

A dél-koreai jegybank előzetes adatai szerint január-márciusban szezonális kiigazítással számolva 1,4 százalékkal esett vissza az exportvezérelt gazdaság teljesítménye az előző negyedévhez viszonyítva, de az előző év azonos időszakához képest így is 1,3 százalékkal gyarapodott a GDP.    Elemzők 1,5 százalékos csökkenésre számítottak negyedéves szinten, éves összevetésben pedig csak 0,6 százalékos emelkedést vártak. A tavalyi utolsó negyedévben a harmadikhoz képest még 1,3 százalékkal, éves összehasonlításban pedig 2,3 százalékkal nőtt a gazdaság.

Az első negyedévben az előző három hónaphoz képest a háztartások fogyasztása 1998 első negyedéve óta nem látott mértékben, 6,4 százalékkal zuhant. Az export 2,0 százalékkal, az import pedig 4,1 százalékkal csökkent, míg a kormányzati kiadások 0,9 százalékkal, a bruttó állóeszköz-felhalmozás pedig 0,9 százalékkal nőtt.    Éves összehasonlításban a háztartások fogyasztása 4,7 százalékkal csökkent, a kormányzaté pedig 7,1 százalékkal nőtt. Az export 4,9 százalékkal, az import pedig 0,5 százalékkal, míg a bruttó állóeszköz-felhalmozás 4,4 százalékkal bővült.

A pénzügyminiszter közlése szerint a gazdaság teljesítménye sokkal rosszabb lesz a második negyedévben a nagy kereskedelmi partnerek keresletének visszaesése miatt. A Reuters által megkérdezett elemzők 0,1 százalékos, a Nemzetközi Valutaalap viszont jóval nagyobb, 1,2 százalékos csökkenést jósol az idei évre a dél-koreai gazdaságnak.

Ázsia negyedik legnagyobb gazdaságát megbénították a járvány miatt bevezetett karanténintézkedések. Bezártak a gyárak és az üzletek január végén, a munkavállalók otthon maradtak. A szigorú intézkedéseknek köszönhetően sikerült megfékezni a járványt, így az újonnan regisztrált fertőzések száma tíz körülire csökkent.