Vezettük az első elektromos Minit

A nemzetközi piaci bevezetéssel egy időben, márciustól Magyarországon is megjelent a Mini teljesen elektromos modellje, a Mini Cooper SE, amelynek sajtóbemutatóját Budapesten tartották.

Mini Cooper SE

5

2023-ra már 25 teljesen elektromos és plug-in hibrid meghajtást használó modell lesz a BMW-csoport kínálatában. A cégcsoport 2006 óta 60 százalékkal csökkentette károsanyag-kibocsátását. A Datahouse adatai szerint tavaly a magyarországi újautó-piacon 157 906 személyautó kelt el, így a BMW részesedése a 3714 eladott autóval 2,35 százalékos. Miniből 424 fogyott, 157 darabbal több a 2018. évinél, a márka a piac 0,27 százalékát birtokolja.

3

A Mini Cooper SE a hagyományos, háromajtós Mini Cooper alapján készült, alacsony tömegközépponttal, a dinamizmusra fókuszálva, a belsőégésű erőforrást pedig egy 184 lóerős villanymotor váltotta le. Hatótávolsága 235-270 kilométer (a városi teszten ennél jóval kevesebbet jelzett a fedélzeti számítógép, ennek valós tapasztalatairól külön tesztben számolunk majd be), a padló alatt T alakban beépített 32,6 kWh kapacitású lítium-ion akkumulátora 35 perc alatt 80 százalékra feltölthető villámtöltővel (DC 50 kW).    A legolcsóbb teljesen elektromos Mini ára 10 millió 500 ezer forinttól indul, amely az elektromos autókra kapható – jelenleg átalakuló – állami támogatással 9 millió forintos kezdő árat jelenthet.

7

Az autó csak 1,5 centivel magasabb, mint a belsőégésű társai, így valóban minisen mélyen ülünk benne. A vezetési élmény garantált, de a megszokott öblös motor- és kipufogóhangot mellőznünk kell.

8 6 4 2 1