Újra lehet pályázni a Közlekedési Innovációs Díjra

innovációs kutatás-fejlesztésre, innovációra, mesterséges intelligencia
Június 15-ig lehet pályázni a közlekedési szakma csúcselismerésének számító Közlekedési Innovációs Díjra. Az alapítók – a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt. és a Közlekedéstudományi Egyesület (KTE) – célkitűzése szerint a nettó egymillió forintos pénzjutalommal járó díj küldetése a közlekedési ágazat fejlesztésével kapcsolatos előremutató ötletek, innovatív kezdeményezések, tudományos elképzelések felkarolása, a közlekedési szakma utánpótlás-nevelésének, megbecsültségének támogatása.

 A Közlekedési Innovációs Díj évenként egyszer adható, pénzjutalommal járó, magas presztízsű elismerés, melyet a hazai közlekedési ágazatban kimagasló eredményt elért fiatalok kaphatnak meg. A méltatott és elismert teljesítmény lehet a közlekedés területén létrehozott találmány, szabadalom, innovatív K+F projekt, technológiai fejlesztés vagy tudományos eredmény.

„A díj a maga eszközeivel el szeretné érni, hogy a közlekedési innovációk mind szélesebb körben és növekvő arányban legyenek képesek hozzájárulni a társadalmi jóléthez, a gazdaság bővüléséhez, összességében pedig Magyarország versenyképességének növekedéséhez” – mondta Fónagy János, a nemzeti vagyonnal kapcsolatos parlamenti ügyekért felelős államtitkár, a KTE elnöke.

Bartal Tamás, a NÚSZ Zrt. vezérigazgatója hozzátette: „a majdani nyertes egyéb előnyök mellett nettó 1 millió forintos pénzjutalomban részesül. A bírálatnál az innovatív jelleg, a megvalósítás mértéke, a hasznosság és a tudományos hatás szempontjai játszanak majd szerepet.”

Pályázni lehet minden olyan Magyarországon hasznosított vagy hasznosítás előtt álló közlekedési innovációs eredménnyel, tervvel, kutatási anyaggal, projekttel, amelyek kiterjedhetnek a közlekedés összes vagy valamely alágazatával összefüggő járműtechnológiára, közlekedési infrastruktúra- és szolgáltatásfejlesztésre, forgalomszervezésre, ellenőrzési és díjszedési rendszerre, közlekedésgazdaságtanra, mobilitásmenedzsmentre, valamint az emberi tényezőkre (humánfaktor, ergonómia) is.

A díjért indulni az állami, az akadémiai és a magánszférából, egyénileg és csoportosan egyaránt lehet. Az elismerés odaítéléséről egy nyolctagú, szakértőkből álló, független bizottság dönt. A pályázatok benyújtásának határideje 2020. június 15. A további részleteket tartalmazó pályázati felhívás a nemzetiutdij.hu és a ktenet.hu honlapon olvasható.

A Közlekedési Innovációs Díjat 2019-ben Tettamanti Tamás, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem adjunktusa nyerte el, aki környezettudatos, gyorsan telepíthető és olcsón üzemeltethető jelzőlámparendszerrel pályázott sikerrel az elismerésre.