Zuhanórepülésben a Mercedes

A Daimler AG harmadszorra adott ki figyelmeztetést arról, hogy a vártnál kisebb lesz a nyeresége 2019-ben, amit részben a dízelbotránnyal kapcsolatos költségekkel és az elektromos autók gyártásának beindításával összefüggő jelentős befektetésekkel indokolt.

A Daimler azt közölte, hogy a kamat- és adófizetés előtti (ebit) eredménye várhatóan 5,6 milliárd euróra zuhant az egy évvel korábbi 11,1 milliárd euróról.    A tavaly kipattant dízelbotrány miatt a Daimler peres ügyekre 1,6 milliárd eurót tartalékba tett, de ezen felül elköltött már 1,1-1,5 milliárd eurót tavaly.    Olla Källenius, a Daimler vezérigazgatója tavaly 2022-ig 1,4 milliárd eurós megtakarítást célzó és mintegy tízezer állás megszüntetésével is járó átszervezési programot léptetett életbe.