Díjazták a csapágyalkatrész-gyártót

A Fenntartható Debrecen díjat első alkalommal a kovácsolt csapágyalkatrészeket gyártó helyi Eurings Zrt.-nek ítélte oda a város önkormányzata.

Az olasz Massucco cégcsoporthoz tartozó, a városban több évtizede működő Eurings elsőként jelentkezett a Fenntartható Debrecen pályázaton, és számos környezetvédelmi, energiahatékonysági intézkedésével el is nyerte a címet. A cég Debrecen egyik legrégebbi ipartelepén, az egykori Magyar Gördülőcsapágy Művek helyén, igazi barna övezetben működik, ahol nagyobb kihívást jelent a környezetterhelés csökkentése, mint a most épülő, korszerű ipari parkokban.

Roberto Massucco, a kitüntetett debreceni cég ügyvezető igazgatója elmondta: az 1882-ben dédapja alapította cégcsoport Nápoly melletti gyárában kezdték el a műanyagok és a környezetre káros hatások csökkentését, amit most a debreceni gyárra is kiterjesztettek.    A csarnokokban megújították a szellőzőrendszert, 60 százalékkal csökkentették a gázfelhasználást, a dolgozók kávézáshoz fémbögréket, víziváshoz fémflakonokat használnak, a gyártelepen pedig fákat ültettek – ismertette a cégvezető. A debreceni gyárban 118-an dolgoznak, és olyan nagy csapágygyárak beszállítói, mint a Schaeffler és az SKF. Tavalyi árbevételük meghaladta a 24,3 millió eurót, hasonló forgalomra számítanak az idén. Debrecenben évente 13-14 ezer tonna kínai, svéd, olasz és német rúd-, illetve szerszámacélt dolgoznak fel – fűzte hozzá az igazgató.