Már ezt is tudja a Skoda

A téli hónapok fokozott kihívásokkal szembesítik az autósokat. A LED-technológiának köszönhetően az új Skodák vezetői korlátozott látási és rossz őszi, illetve téli időjárási körülmények között is biztonságban tudhatják magukat és szeretteiket.

A Superb zászlóshajó után, a Skoda bestseller Octavia negyedik generációja is elérhető a teljes-LED mátrix fényszórókkal, miközben már az alapfelszereltségű modellben is LED fényszórók világítanak. Sok más innováció mellett a LED mátrix fényszórók lehetővé teszik, hogy a vezető felkapcsolt távolsági fénnyel közlekedjen úgy, hogy közben nem vakítja el a többi közlekedőt. A Magyarország Autója 2020 díjra jelölt kompakt Scala és Kamiq modellek, valamint a Karoq szabadidő-autó is elérhető LED-es, illetve automatikusan alkalmazkodó teljesen LED-es világítással. Továbbá a fényesen és erőteljesen világító hátsó LED lámpák fokozzák a járművek biztonságát.

A teljes-LED mátrix fényszórókkal szerelt Skoda Superb és az új Octavia modellekkel biztonságosabb az autózás a zord őszi és téli hónapokban. A LED technológia különösen fényes és homogén megvilágítást tesz lehetővé. A külön-külön vezérelhető LED-es tompított és távolsági egységek révén – az Octavia fényszórójában minden egységben 12 különálló LED dolgozik – különböző szegmenseket tompított és távolsági fénynyaláb világít meg. A szélvédőn elhelyezett kamera felismeri az előttünk közlekedő járműveket, fényvisszaverő műtárgyakat és fényvisszaverő mellényben közlekedő embereket, amelyeket az intelligens technológia kitakar és így nem vakít el. A világítást vezérlő központi egység azonnal és automatikusan váltogatja a megfelelő fénynyalábokat, ami lehetővé teszi, hogy a vezető felkapcsolt távolsági fényszóróval közlekedjen, miközben nem vakítja el a többi közlekedőt.

A LED mátrix technológia arra is képes, hogy különböző forgalmi helyzetekben és időjárási körülményeknek megfelelően változtassa a világítás minőségét. Példának okáért az intelligens rendszer a GPS-adatok és a jármű sebessége alapján felismeri, hogy az autó éppen városban, országúton vagy autópályán közlekedik és ennek megfelelően felkapcsolja az út szélét kiemelő kanyarfényszórókat és megvilágítja a teljes sávot. Esőben és cudar időjárás közepette ezekkel a kiegészítő világítótestekkel a sáv közepére koncentrál, hogy a vezető előtt még világosabb legyen az út. Az opciós teljes-LED fényszórók adaptív funkciót (AFS) kínálnak a Kodiaq, Karoq és Kamiq szabadidő-autókban, valamint a Scala és Fabia modellekben.

Amellett, hogy új horizontokat nyit meg a lámpatervezők előtt, a kristályüveg és a kompakt forma alkalmazása a modern LED-es világítást még fényesebbé és a halogén lámpáknál jóval hatékonyabbá teszi. A frissített Fabia teljes-LED fényszórói 66 százalékkal több fényt bocsátanak ki, mint a korábbi csúcsmodell lámpái. A LED-ek emellett sokkal tovább tartanak, mint a hagyományos halogén izzók és sokkal kevesebb energiát fogyasztanak. A Skoda immár ködlámpák esetében is alkalmaz LED-es technológiát.

A fényszórók mellett a Skoda a hátsó lámpákban is LED-technológiát használ. Amint a vezető rálép a fékpedálra, a féklámpák gyorsan, azonnal és erős felvillanással jelzik a sofőr szándékát a mögötte haladóknak, akik így gyorsabban reagálhatnak, fokozva a közlekedés biztonságát. Ugyancsak hasznos a többi autós szemszögéből a hátul és elöl is alkalmazott dinamikus irányjelző, amely – elérhető opció Superb, Octavia, Scala és Kamiq modellek esetében – még egyértelműbben jelzi a kanyarodási szándék irányát a belülről kifelé felvillanó sárga LED-ekkel.