Több kérője van a Dunakeszi Járműjavítónak

A vonatgyártó Stadler a Dunakeszi Járműjavító Kft.-vel közösen gyártaná le a MÁV által rendelt emeletes vonatok utolsó tételét, egyúttal vételi ajánlatot is tenne a partner cégre – írja a Világgazdaság.

A lapnak Dunai Zoltán, a Stadler magyarországi csoportjának igazgatója elmondta, hogy szerződésállományuk több mint 100 milliárd forintos megbízással bővült, miután a napokban döntött a kormány a MÁV-Start és a Stadler keretmegállapodásában szereplő 40 vonat utolsó tételének lehívásáról is. Az utolsó 21, emeletes KISS motorvonattal együtt 2022 végéig negyven szerelvényt helyeznek üzembe Magyarországon.     Az igazgató elmondása szerint a Dunakeszi Járműjavító alvállalkozóként már részt vesz a megbízásban, összeszereli a szerelvények betétkocsijait és elvégzi a komplett járművek üzembe helyezését. Az együttműködést szeretnék kiterjeszteni a mostani 21 vonatra is – jelezte.

Dunai Zoltán kiemelte, hogy a Stadler emellett tulajdonszerzésben is gondolkodik, erről annyit mondott, hogy ajánlatuk kidolgozása folyamatban van.

A járműjavítót ugyanakkor megvenné az oroszországi Transzmasholding is, amelynek egy hatályos kormányhatározat szerint november 29-ig van lehetősége arra, hogy megvásárolja a céget. A befektető megerősítette vételi szándékát.