Új munkásszálló Pécsett

munkásszállás
Budapesti munkásszálló, 1985 Fénnyel írott történelem. Magyarország fotókrónikája 1845-2000. Fotó: Korniss Péter Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtára, Budapest
Több mint 370 millió forintos kormányzati támogatással, összesen 485 millió forintból egy, közel száz főt befogadó munkásszállót alakítanak ki Pécsen.

A kivitelezési közbeszerzési eljárás alatt álló pécsi munkásszálló építése várhatóan jövő év tavaszán indulhat el. A 370 millió forintos kormányzati támogatást a Pécsi Vagyonhasznosító Zrt. (PVH) 115 millió forintos saját forrással egészíti ki.    A tervezett háromszintes, 1100 négyzetméteres alapterületű munkásszálló az önkormányzat saját tulajdonú több mint 6000 négyzetméteres telkén valósul meg zöldmezős beruházásban, és 99 embernek nyújthat majd otthont. A zömében 2-3 fős szobák mellett lesznek egész családok elszállásolására alkalmas szobák is, azok mindegyikéhez tartozik vizesblokk, míg a földszinten társalgót, nagy hidegkonyha-étkezőt, mosó-vasaló helyiséget, betegszobát alakítanak ki. Emellett tágas udvar, számos parkolóhely tartozik hozzá.