100 új munkahely Tatabányán

Új beruházásával 100 munkahelyet hozott létre tatabányai gumiabroncs gyárában a japán Bridgestone. A magyar kormány 826 millió forinttal támogatta a 9,2 milliárd forintos fejlesztést, amely a legmodernebb digitális technológiát alkalmazza.    A Bridgestone megnövekedett kapacitásával 2020-ra évente 7,2 millió abroncsot gyárthat.    Az eseményen felavatták a 10 ezer négyzetméteres, 180 000 abroncs tárolására alkalmas új raktárt is.

Topolcsik Melinda, a Bridgestone Tatabánya Termelő Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, az új épülettel 600 ezer abroncsot képesek tárolni. Az új raktár felépítésén túl a vállalat növelte gyártókapacitását, valamint fejlesztette mesterségesintelligencia-alapú abroncsgyártó gépeit.    A társaság célja, hogy a közeljövőben termékeinek negyven százalékát első beszállítóként közvetlenül az autógyáraknak értékesítse és 2023-ra teljesen okosgyárrá alakítsa át az üzemet – ismertette az ügyvezető.    A vállalat eddig közel 130 milliárd forintot fordított tatabányai gyárának felépítésére, gépparkjának kialakításába és fejlesztésébe, amivel a létesítmény az egyik legmodernebb európai Bridgestone egységgé vált.    Az üzemben prémium kategóriás gépjárművekre szánt, nagy sebességindexű, személyautó, SUV és kisteherautó abroncsok készülnek több mint 230 féle méretben.

A Bridgestone Tatabánya Termelő Kft. beszállítói hálózatát mintegy 750, döntő részben magyar kis- és középvállalat alkotja, amelyektől a cég tavaly 4,6 milliárd forint értékben vásárolt árukat és szolgáltatásokat.    A vállalat árbevétele 2016-ban 36 milliárd forint, 2017-ben 53,1 milliárd, 2018-ban pedig 66,5 milliárd forint volt.     A belgiumi központú Bridgestone Europe (BSEMEA) a világ legnagyobb gumiabroncs- és gumitermékgyártó vállalata, a tokiói központú Bridgestone Corporation leányvállalata. A cég a régió 38 országában, összesen több mint 18 300 embert foglalkoztat, valamint 15 gumiabroncs- és gumitermékgyárat, egy kiemelt kutatás-fejlesztési központot és egy tesztközpontot működtet.