A Formlabs Kft. Budapesten hozza létre fejlesztőközpontját

A 3D nyomtatókat gyártó, bostoni központú Formlabs Kft. 2 milliárd forintos beruházással Budapesten hozza létre az Egyesült Államokon kívüli első fejlesztőközpontját. A három év alatt 100 munkahelyet teremtő beruházáshoz a kormány 171 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyújt.

Tajti Ferenc, a Formlabs Kft. ügyvezetője elmondta, hogy a magyarországi leányvállalat 2018-ban alakult, de működésüket Magyarországon 2015-ben kezdték, a Form 2 nyomtató székesfehérvári gyártásával, amely azóta piacvezető lett a kategóriájában.  A Formlabs alkalmazásait, illetve az általa gyártott eszközöket használja a Boeing, a Tesla, az Apple, a Sony és a Gilette is.   A Formlabs vállalat 2011-es megalapítása óta elérte az 1 milliárd dolláros cégértéket, létszáma meghaladta az 500-at, bevétele pedig az évi 100 millió dollárt. Ebben a növekedésben nagy szerepe volt a magyarországi gyártásnak. Azóta a cég több mint 50 ezer nyomtatót adott el, amelyekkel az ügyfelek több mint 40 millió nyomtatást készítettek – mondta az ügyvezető.     Hangsúlyozta: az a tapasztalatuk, hogy a magyarországi fejlesztők műszaki felkészültsége és az oktatás színvonala világpiaci szinten versenyképes. A kapott támogatást szeretnék arra felhasználni, hogy a létszámot a mostani tízről százra növeljék a  következő három évben.

A vállalat együttműködik a BME informatikai és irányítástechnika tanszékével. Szeretnének olyan környezetet biztosítani, hogy aki kutatóként, fejlesztőként vagy akár felhasználóként érdekelt a 3D kutatásban, szeretne bekapcsolódni ennek az iparágnak a munkájába, legyen rá lehetősége. A budapesti irodában olyan szoftveres megoldásokon dolgoznak, amelyek révén a felhasználók könnyebben használhatják a nyomtatókat.