122 új munkahely Komáromban

A dél-koreai Inzi Controls 14,8 milliárd forintból akkumulátorgyártó üzemet épít Komáromban – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter Budapesten, a beruházást bejelentő sajtótájékoztatón.

Szijjártó Péter közölte, hogy a kormány 1,63 milliárd forinttal segíti a beruházást.     A támogatást azzal indokolta, hogy az elektromos autók akkumulátorainak előállítása 122 új munkahelyet teremt Komáromban.     Az Ázsiában és Amerikában is jelen lévő Inzi Controls az első európai gyárát nyitja meg Magyarországon – tette hozzá.

 Az Inzi Controls többek között az Audi, a Volkswagen, a Continental beszállítója, illetve a Bosch technológiai partnere. Az Inzi Controls Hungary Kft.-t tavaly ősszel jegyezték be, a termelés jövő év elején indulhat. Korábban a szintén dél-koreai SK Innovation is Komáromot választotta európai akkumulátorgyártási központjának, a Samsung pedig a gödi üzemét alakítja át hasonló célra. Magyarországot választotta első európai beruházásához japán GY Yuasa is, amely Miskolcon épít lítium-ion akkumulátorokat gyártó üzemet.