Újabb ingyen milliárdok munkahelyteremtésre

Ötmilliárd forintból ismét pályázatot hirdet a Pénzügyminisztérium a mikro-, kis- és középvállalkozások munkahelyteremtő beruházásainak támogatására – jelentette be Varga Mihály az MTI-nek. A pénzügyminiszter elmondta, a pályázat révén 250 vállalkozásnál mintegy 1500 új munkahely jöhet létre Magyarországon.

A tárcavezető ismertette, a programot a korábbi pályázati kiírásokhoz képest változatlan tartalommal hirdetik meg, az alaptámogatás mértéke ugyanakkor új munkahelyenként 1,7 millió forintra emelkedik.    Mint mondta, a pályázat kiemelten kezeli a munkaerőpiaci szempontból hátrányos helyzetben lévőket, a pályázók ugyanis kiegészítő támogatást is kapnak, amennyiben kiközvetített álláskeresőt, közfoglalkoztatottat, vagy hatodik életévét be nem töltött gyermeket nevelő nőt foglalkoztatnak. Az említett három kiegészítő támogatáson felül a pályázók – amennyiben kedvezményezett járásban vagy településen hajtják végre a beruházást – új munkahelyenként további 400 ezer forint támogatásra is pályázhatnak, így akár 3,6 millió forint támogatást is kaphatnak egy új munkahely után – hangsúlyozta Varga Mihály.

A munkáltatóknak a kétéves foglalkoztatási kötelezettség mellett vállalniuk kell, hogy a beruházással létrehozott kapacitásokat, szolgáltatásokat három évig folyamatosan fenntartják és működtetik. A pályázati kiírás keretében a kkv-k továbbra is új eszközöket, gépeket szerezhetnek be, illetve a támogatást ingatlanvásárlásra vagy bérleti díjakra is fordíthatják.