Jól megy a Scaniának

Eladási rekord mellett növelte forgalmát és nyereségét tavaly a Scania svéd haszongépjármű-gyártó vállalat.

A Scania 2018-ban az előző évihez képest 6 százalékkal 96 ezer 477-re növelte járműeladásait, ami új rekord. A megrendelés-állomány viszont 11 százalékkal 97 ezer 446-ra csökkent.     Az értékesítési árbevétel 11 százalékkal 137,1 milliárd svéd koronára (13,37 milliárd euró) emelkedett tavaly, az üzemi eredmény pedig ezzel párhuzamosan ugyancsak 11 százalékkal 13,8 milliárd koronára nőtt. A cég bevételarányos jövedelmezősége 10,1 százalék volt mindkét évben.     A Scania 9,7 milliárd svéd korona (950 millió euró) nettó nyereségre tett szert tavaly a 2017-es 8,7 milliárd korona után.

Henrik Henriksson, a Scania elnök-vezérigazgatója az eredményeket kommentálva rámutatott: a tavalyi év a tovább folytatódó növekedés, és sok területen a rekordok éve volt, miközben a vállalat történelmének legnagyobb ipari átállását hajtották végre. Minden idők legmagasabb szintjét érte el a tehergépkocsik, városi és távolsági autóbuszok, valamint motorok kiszállítási mennyisége, akárcsak a szolgáltatások volumene.    A járművek és a szolgáltatások nagyobb értékesítési volumene, valamint az árfolyamhatások kedvezően hozzájárultak az eredményekhez, míg a kettős termékkínálat fenntartásával járó nagyobb gyártási költségek és az ellátási lánc szakadozásai negatívan befolyásolták a működési bevételt. Latin-Amerikában 2019 első negyedévében állítják át a termelést, és ezzel befejeződik majd a világméretű átállás a Scania új tehergépkocsi-generációjára.

Az 1891-ben alapított Scania több mint 49 ezer alkalmazottjával mintegy száz országban van jelen. A kutatás és fejlesztés jellemzően Svédországban összpontosul, kiegészülve Brazíliával és Indiával, míg a termelés Európában, Dél-Amerikában és Ázsiában folyik, regionális központtal Afrikában, Ázsiában és Eurázsiában.