Berlinben járt a Zala Zone

Ipari újításokkal foglalkozó feltörekvő magyar informatikai vállalkozások – startup cégek – és a Zala Zone Járműipari Tesztpálya mutatkozott be Berlinben vezető német autóipari társaságok startupokkal foglalkozó szakértőinek.

Az innovatív magyar vállalkozások németországi ismertségének növelését támogató Startup Campus Berlin program szervezésében tartott rendezvényen Simon Péter, a Zala Zone üzletfejlesztési vezetője a többi között rámutatott, hogy a Zalaegerszeg mellett – egy 265 hektáros területen – zajló fejlesztés egyedülálló eleme lesz egy úgynevezett okos város, amelyhez hasonlót csak az amerikai Michigan államban építettek járműipari tesztpálya részeként.     A smart city révén a jövő meghatározó technológiáit belvárosi és külvárosi környezetben is lehet kutatni és tesztelni, és a pálya okosvárosi részén nemcsak utakat, utcákat, kereszteződéseket, körforgalmakat vagy éppen buszsávokat építenek ki, hanem még épülethomlokzatokat is.

A szakember arról is szólt, hogy a határokon átnyúló mobilitás kutatásának és tesztelésének lehetősége, ugyanis egy különleges magyar-osztrák-szlovén együttműködési megállapodás révén kialakítanak egy nemzetközi közúti tesztfolyosót a Zalaegerszeg-Graz-Maribor háromszögben.

A Startup Campus Berlin program az Enterprise Hungary Nonprofit Kft. kezdeményezésére jött létre, a kelet-közép-európai régióból és Magyarországról több tucat cégnek teremti meg a külpiacra jutás lehetőségét a német fővárosban. A berlini magyar nagykövetséggel együttműködésben rendezett fórumon a Zala Zone mellett több magyar járműipari és feldolgozóipari startup mutatkozhatott be a Continental, a Bosch, az Audi és a Daimler szakembereinek.     Köztük volt például az Aeriu, amely a dróntechnológia és a mesterséges intelligencia egyesítésével automatizál raktározási és logisztikai folyamatokat. Egyszerű, kereskedelmi forgalomban kapható drónokra optimalizált szoftverjével olcsó, alacsony energiaigényű és gyors megoldást kínál leltározási feladatokra. Bemutatkozott az AutoParadigm nevű startup is, amely arra vállalkozott, hogy kidolgozza az elektromos meghajtású autók menet közbeni töltésének technológiáját.   Az Electromega elektromos meghajtású hulladékgyűjtő járműveket fejleszt, amelyek egyik nagy előnye a vállalkozás vezetője, Bántó Ruben előadása szerint az, hogy jóval csendesebbek, mint a hagyományos kukásautók.  Az Inventure Automotive járműipari analitikai szolgáltatásokkal foglalkozik, amelyek alapja egy, a gyártótól függetlenül bármilyen járműbe beszerelhető adatgyűjtő készülék. Az adatok elemzése hozzájárulhat például az üzemanyag-felhasználás optimalizálásához.     A Pozi Tech a gyártási folyamatok hatékonyságának növelésére vállalkozott, módszere a folyamat résztvevőinek és elemeinek – például a munkadarab és a munkás, az alkatrész és a szállítóeszköz – fizikai helyének, elhelyezkedésének valós idejű nyomon követése. Györgypál Lászó, a társaság egyik alapítója és vezetője kiemelte, hogy eljárásaikkal igen jelentős eredményeket lehet elérni, megoldásaik hasznosságát pedig az is mutatja, hogy partnereik között olyan óriásvállalatok vannak, mint az Audi, és első fizető ügyfelük, a General Electric.