A lengyeleknél épít akkumulátorgyárat a Mercedes

A lengyelországi Jaworban fog elektromos autókhoz akkumulátorokat gyártani a Mercedes-Benz – jelentette be Mateusz Morawiecki miniszterelnök.

    “Nagy örömünkre szolgál, hogy egy beruházó partnerünk ismét kifejezte irántunk táplált bizalmát, mégpedig ugyanott, ahol már évekkel ezelőtt is” – idézte a lengyel TVP tévécsatorna a miniszterelnököt.     A 200 millió eurós beruházással épülő akkumulátorgyártó-üzem  háromszáz munkahelyet teremt a Mercedes-Benz Cars igazgatótanácsának tagja, Markus Schäfer bejelentése szerint.

    “Teljes termékportfoliónkat elektromosítjuk 2022-ig” – tette hozzá. “Minden egyes modellkategóriában számos elektromos változatot kínálunk majd ügyfeleinknek, ez összesen tíznél is több teljesen elektromos modellt jelent majd. Autóinkhoz saját magunk fogjuk gyártani az akkumulátor egységeket, amit a siker egyik zálogának tekintünk az elektromos mobilitás korában. A fejlett technológiát képviselő motorok gyártása után további technológiai fejlesztésekre készülünk Lengyelországban. Az akkumulátorgyár a második legnagyobb beruházásunk ezen a helyszínen” – mondta.

    A Daimler AG honapján megjelent közlemény szerint az akkumulátorgyár a Mercedes német határtól mintegy 100  kilométerre fekvő Jaworban épülő motorgyára mellett épül fel. A motorgyár a Mercedes-Benz Cars első lengyelországi beruházása. Az üzem az idén kezdi meg a termelést, ezer dolgozóval négyhengeres benzinmotorokat állít majd elő a Mercedes hibrid és hagyományos hajtású modelljeihez.

    A Daimler mintegy egymilliárd eurót invesztál akkumulátorgyártó hálózatának fejlesztésébe világszerte. A Mercedes-Benz Cars jelenleg nyolc működő vagy épülő akkumulátorgyárral rendelkezik hat helyszínen, három kontinensen. A lengyelországi lesz a kilencedik.

    A németországi Kamenzben 2012 óta folyik az akkumulátor egységek összeszerelése. Itt egy második üzem építése is folyamatban van, amely az idén kezdi meg a termelést. A németországi Untertürkheimben két üzem épül majd. Pekingben a BAIC kínai autógyárral együtt épül egy akkumulátor üzem. A Mercedes amerikai Tuscaloosa városban működő autógyára mellett is épül egy akkumulátor üzem. A Mercedes-Benz németországi Sindelfingen autógyára mellett szintén épül egy akkumulátor üzem. A Mercedes thaiföldi együttműködő partnere, a Thonburi Automotive Assembly Plan (TAAP) Bangkokban épít akkumulátor üzemet.