Növekedési pályán a Volkswagen

Változatlanul jó fejlődést mutatott a kihívásokkal teli piaci környezetben a Volkswagen márka a 2018-as üzleti év első három negyedévében. A Volkswagen-csoport vezető márkája az első kilenc hónap után jelentősen felülmúlta kiszállítások és forgalom tekintetében az előző évi eredményt. A 4,6 millió kiszállított járművel (+2,9 százalék) ez a márka történelmének legsikeresebb első kilenc hónapja.

A több eladásnak és a jobb típusmegoszlásnak köszönhetően a Volkswagen márka a forgalmát 7,3 százalékkal, 62,5 milliárd euróra növelte. A kilenc hónap után a különleges hatások előtti 2,3 milliárd eurós működési eredmény valamivel elmaradt az előző évi eredménytől (2,5 milliárd euró), ennek hátterében többek között a WLTP-szabvány bevezetéséhez kapcsolódó, előre várt terhek és a környezetvédelmi prémiumhoz kapcsolódó nagyobb értékesítési költségek állnak. Ennek megfelelően a működés árbevétel-arányos nyeresége 3,7 százalékra adódott az előző évi 4,3 százalék után. A dízeltéma kapcsán ebben a jelentési időszakban -1,6 milliárd (-2,6 milliárd) euró különleges hatás adódott.

A Volkswagen az alapvető tevékenységét is erősíti a márka történelmének legnagyobb szabadidőautó-offenzívájával. A VW a jelenleg 11 modellből álló kínálatát globálisan 30 különböző szabadidő-autóra bővíti ki 2025-ig. Akkor várhatóan minden második eladott Volkswagen egy szabadidő-autó lesz majd – hagyományos vagy villanymotoros hajtáslánccal. Ezzel a Volkswagen tovább profitál majd a szegmensnek a világ számos régiójában tapasztalható erőteljes növekedéséből.