Egyre több repülő használja a magyar légteret

Csaknem tíz százalékkal nőtt a magyar légteret használó repülőgépek száma egy év alatt – közölte a Világgazdaság érdeklődésére a HungaroControl Zrt.

A lap szerint a vállalat június végéig 422 ezer gépet irányított Magyarország felett, 9,8 százalékkal meghaladva a tavalyi hasonló időszak 384 ezres forgalmát.    A növekedés azért is tekintélyes, mert az európai légi forgalom félévi bővülése a tavalyihoz képest csak 3,8 százalékot mutatott, vagyis a magyar légtér kapacitásának emelkedése több mint kétszerese a kontinens egészének.     A HungaroControl szerint nincs kizárva, hogy idén összesen több mint egymillió repülőgép, illetve 150 millió utas biztonságos közlekedését látják el.     A cég ugyanakkor rámutatott, hogy szükség van a légi forgalmi irányítói létszám bővítésére.