Jelentősen nőtt a magyar lízingpiac

átlagkereset
A járműpiac jelentős bővülése és a vállalkozások növekvő beruházási kedve miatt jelentős növekedést ért el a magyar lízingpiac az első negyedévben, az új kihelyezések meghaladták a 147 milliárd forintot, ami 16 százalékos növekedés éves összevetésben, és 2010 óta a legmagasabb érték – mondta Nyikos Katalin, a Magyar Lízingszövetség elnöke.

Nyikos Katalin jelezte: az első negyedévben folytatódott az évek óta tartó dinamikus növekedés, ami több tényező mellett annak is köszönhető, hogy az alacsony kamatok miatt olcsóbbak lettek a lízingkonstrukciók.
A kihelyezett összeg 16 százalékos növekedése jelentősen felülmúlja a piaci várakozásokat, ráadásul tavaly is jelentős volt a bővülés, így a magas bázis miatt még jelentősebb a mostani növekedés – tette hozzá.   A szövetség cégeinek összes kintlévősége továbbra is 1300 milliárd forint felett van. A lízingpiacon 2018 egészében is növekedés várható, amiben egyre nagyobb szerepe lehet a kis- és középvállalkozásoknak – fűzte hozzá a szövetség elnöke.

Pfandler Tamás, a lízingszövetség elnökségének tagja kiemelte: a lízingpiac számára a járműfinanszírozás jelenti az egyik legfontosabb “pillért”, ebben a szegmensben az év első három hónapjában 30 százalékkal nőttek az újautó-eladások, a kishaszon-gépjárművek esetében pedig 18 százalékos volt bővülés. A személyautóknál és a kisteherautóknál a lízingcégek 37 százalékkal 53,3 milliárd forintra növelték az új kihelyezéseket.    A növekedés kétharmada a vállalkozásokhoz köthető, továbbra is a céges vásárlások a meghatározóak a piac bővülésében. A flottaszegmensben visszafogottabban, 3 százalékkal 18,7 milliárd forintra nőtt a finanszírozott összeg. A nagyteherautók és buszok értékesítése is megugrott az idei első három hónapban, 48 százalékos volt az emelkedés. A lízingpiaci kihelyezések ennél kisebb mértékben, de így is jelentősen, 12 százalékkal 44 milliárd forintra nőttek – ismertette Pfandler Tamás.   A mezőgazdasági gépeknél a finanszírozott összeg 12 milliárd forintot tett ki az első negyedévben, lényegében megegyezik a tavaly elért összeggel. A stagnálás ellenére a mezőgazdasági gépek finanszírozása immár 4 éve az egyik legstabilabban teljesítő piaci szegmens – mondta Nyikos Katalin.

Tóth Zoltán, a lízingszövetség főtitkára elmondta: a gépek és berendezéseknél 18 százalékkal 12,1 milliárd forintra csökkent a kihelyezett összeg, ám ez a volumen így is meghaladja a 2017 előtti években látott szinteket. Az uniós forrásokon alapuló beszerzések és pályázatok, valamint a beruházások felfutása komolyabb bővülést jelenthet az év többi részében – jelezte.    A főtitkár kiemelte még az építőgép-finanszírozást: a szövetség tagcégei több mint 6 milliárd forintért finanszíroztak építőgépeket, ez a dupláját jelenti az előző év azonos időszakinak.