Szintet lép az egri beszállító

fotó: Agriexpo
Több mint háromszáz millió forintból vásárol és állít üzembe gyártókapacitást bővítő gépeket és berendezéseket, továbbá alakít ki új raklaptároló állványrendszert egri üzemében a Tobroco Machinery Kft.

A cég tájékoztatása szerint az 50 százalékban a gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program pályázatán elnyert uniós forrásból megvalósuló fejlesztés után az eddig munkagép-alkatrészeket gyártó, holland tulajdonú üzem teljes gépek összeszerelésére is képes lesz. A beruházást az utóbbi években növekvő európai piaci igények mellett a magyarországi leányvállalat szerepének hangsúlyosabbá tétele indokolja – emelték ki.

A társaság jelezte: termékeik teljes egészében Hollandiába kerülnek, ahonnan az összeszerelt gépeket a világ számos országába szállítják. A kft. 94 embert foglalkoztat, ám a beruházás előre láthatólag szükségessé teszi a dolgozói létszám további növelését – tették hozzá.

Kitértek arra is, hogy a megvalósulást követően reményeik szerint 3 év alatt legalább 40-60 százalékos árbevétel-növekedést eredményező fejlesztés kiadásainak önrészét saját forrásból és hitelből finanszírozzák.

A Tobroco Machinery Kft. 2013-ban jött létre a holland Tobroco Giant leányvállalataként. Az anyavállalat építőipari és mezőgazdasági munkagépeket szerel össze, amelyekhez az egri üzem hegesztett részegységeket gyárt 5000 négyzetméteres csarnokában. A nyilvános cégadatok alapján a társaság nettó árbevétele 2016-ban meghaladta az egymilliárd forintot.