Járműcsodák földön vízen és levegőben

Harmadik alkalommal sorakoztatja fel a múlt és jelen legkülönlegesebb járműveit az Akkor és Most Jármű Expo az esztergomi Nagy-Duna sétányon. A nagyszabású esemény névadó szponzora, a Magyar Suzuki Zrt. pedig a valóságon túllépve, speciális Virtual Reality (VR) élményprogrammal a virtuális térbe kalauzolja el az érdeklődőket.

Az Esztergom városa és a Rögbi Kft. által 2016-ban életre hívott Akkor és Most Jármű Expo harmadszorra nyitja meg kapuit a május elseji hosszú hétvégén. Az ingyenesen látogatható kiállítás szervezői a színes programok mellett ezúttal is a múlt és a jelen járműgyártásának kiemelkedő darabjait hozták el a Nagy-Duna sétányra.

Akkor_es_Most_Jarmu_Expo_2018 (3)

A nagyszabású jármű-majálisra látogatók kalandozhatnak földön, vízen és levegőben egyaránt. Az autókon túl ugyanis motorkerékpárok, honvédségi járművek, hajók, repülők, hintók és egyéb veterán kincsek kaptak helyet a kiállításon. A programok sorát színesíti a sétahajózás, motorcsónak-verseny és bemutató, illetve KRESZ park, közlekedésbiztonsági vetélkedő és vasútmodell kiállítás is. Az esemény névadó szponzora, a Magyar Suzuki Zrt. különlegességgel is készül az idei expóra. A márka sátrában bárki megtekintheti az itthon készülő sikermodelleket, beülhet a kiállított Vitara és SX4 S-Cross volánja mögé. Az érdeklődők mindemellett pedig speciális VR-élményprogram keretében, valósághű, többdimenziós virtuális térben próbálhatják ki az esztergomi Suzuki gyár szerelő robotjainak irányítását, illetve körülnézhetnek az elzárt gyártóegységekben is.

Akkor_es_Most_Jarmu_Expo_2018 (6)

Az esztergomi Suzuki gyár fennállása óta élen jár a fejlesztésekben. Jelenleg 770 robot segíti a gyárban dolgozó kollégák munkáját, de vannak olyan egységek, melyek elkülönítve végzik a termelést. A virtuális valóság technológiájának köszönhetően azonban, most interaktív módon kalandozhatunk a robotok között, ahová egyébként nem léphet be senki a termelés során” – mondta Ruska Viktória, a Magyar Suzuki Zrt. kommunikációs vezetője, aki köszöntő beszédében kitért a márka hazai sikereire is. „Ma Magyarországon a legtöbb személyautót Suzukiból értékesítik. Márciusban változatlanul márkánk vezette az eladási listákat, piaci részesedésünk 16,58 százalékra gyarapítottuk abban a hónapban, szemben a tavalyi 13,91 százalékkal. Továbbra is az Esztergomban gyártott Vitara a legnépszerűbb, amelyből majdnem 3 ezer darab kelt el az év első három hónapjában. Ezzel jelenleg a teljes újautó-piac csaknem 10 százalékát ez az SUV adja” – tette hozzá.

Április 30-án, ahogy a nap lebukik, a hagyományoknak megfelelően kezdetét veszi a hajós lampionos felvonulás a Kis-Dunán. A vízi parádén ezúttal is egyedi tervezésű, világító úszó alkalmatosságok lepik el a folyó mellékágát. Ebből idén sem marad ki a Magyar Suzuki Zrt., gyönyörű origami darumadár installációjával vesz részt a mulatságon.

A jármű expo és a lampionos felvonulás mellett változatos koncertek és programok várják az érdeklődőket egészen május 1-jéig.

1 Comment on Járműcsodák földön vízen és levegőben

Comments are closed.