Akkumulátorgyár épül Miskolcon

Miskolc déli ipari parkjában építi fel első európai gyárát az akkumulátorok gyártására szakosodott japán GS Yuasa cég, a 2019-re elkészülő üzem alapkövét március végén tették le.

A 8,8 milliárd forint értékű miskolci beruházását a kormány 465 millió forint vissza nem térítendő támogatással segíti, az üzem több mint félszáz embert foglalkoztat majd.

Murao Oszamu, a GS Yuasa elnök-vezérigazgatója arról beszélt, hogy az első ütemben 60 ezer négyzetméteres csarnok épül, de ez később 140 ezer négyzetméteresre is bővíthető. Miskolcon lítiumos akkumulátorokat gyártanak majd, amelyeket elektromos és hibrid meghajtású autókhoz is használhatnak.    A cégvezető a beruházás helyszínéül kiválasztott Miskolcról elmondta, jól szervezett az infrastruktúrája, képzettek az itteni szakemberek, illetve a város is támogatta a fejlesztést. Közölte: az elmúlt évek éghajlatváltozása sürgetővé tette a szén-dioxid-kibocsátás mérséklését, ez pedig az autóipart is új kihívások elé állította.

Az akkumulátorokat, elemeket, töltőket és más elektromos berendezéseket gyártó GS Yuasa Corporation 17 országban megközelítőleg 15 ezer munkavállalót foglalkoztat, árbevétele a 2017 márciusával zárult üzleti évben csaknem 3 milliárd dollár volt. A kiotói székhelyű cég magyarországi leányvállalatát, a miskolci székhelyű GS Yuasa Magyarország Kft.-t 2017. október 30-án jegyezték be.

 

1 Comment on Akkumulátorgyár épül Miskolcon

  1. Csisztán magyar alapanyagokból magyar munkaerővel és magyar állami segítséggel!!!!
    Tisztára lítium alapon……

Comments are closed.