Felületkezelő üzemet építettet a barcsi felépítménygyártó

Felületkezelő üzemet építtet a kommunális gépjárművek felépítményeit gyártó Seres Kft. Barcson, a mintegy 434 millió forintos beruházás alapkövét március idusán rakták le a cég telephelyén.

Seres László, a Seres Kft. tulajdonos-ügyvezetője az MTI-nek elmondta, hogy a 28 éve működő vállalkozás a mostani beruházással fennállása legnagyobb fejlesztése előtt áll.    Kiemelte, a beruházást fele részben európai uniós, illetve belföldi forrásból származó támogatásból valósítják meg a tervek szerint 2019 tavaszára, de reményeik szerint már ez év végére felépül a 800 négyzetméteres üzemük, ahol félkész- és késztermékeik felületének kezelését, érdesítését, festését, magas hőfokú szárítását végezik majd. Emellett a jelenlegi csarnokukban CNC-vezérelt, nagy teljesítményű szerszámgépeket helyeznek üzembe.

Seres László beszámolt arról, hogy a 85 embert foglalkoztató vállalkozás termékeinek 15-20 százalékát exportálja, elsősorban Ausztriába, Csehországba és Bulgáriába. A társaság árbevétele 2015-ben 3,2 milliárd forint volt, 2016-ban és 2017-ben ennek a harmada, amit az ügyvezető a kommunális gépjárművek gyártásával összefüggően kiírt kevesebb közbeszerzéssel indokolt.    Hozzátette, ez idén változott, ráadásul a cég a gépjármű-felépítmények gyártása mellett más, a profiljába illő fémipari munkákra is szerződött.