Vesz 100 új járművet, 900-at pedig lecserél a fuvarozó

Waberers, Waberer's
A Waberer’s 19 milliárd forintból fejleszti járműparkját, több mint 1000 – DAF, Volvo, Kögel és Schmitz gyártmányú –  szállítóeszközt vesz, és ennek köszönhetően a cserék mellett 100 darabbal bővíti járműveinek számát – közölte a Waberer’s International Nyrt.

A bővítés a társaságnak csak a nemzetközi hosszú távú fuvarozásban futó járműparkjára vonatkozik. Az új szállítóeszközök február és október között állnak forgalomba – tették hozzá.    A vontató beszerzési tenderen a DAF 400, a Volvo 300 darab nyerges vontatóra nyert szállítási lehetőséget. Ezen felül a Kögel 278 darab, a Schmitz 70 darab pótkocsit szállít. A szerződéseket a következő hetekben írják alá.     A Waberer’s nagy hangsúlyt helyez a szén-dioxid-kibocsátás korlátozására is – írták. Ehhez kapcsolódóan megjegyezték, hogy a kiválasztott Euro VI c emissziójú vontatókat a legkorszerűbb, újgenerációs dízel motorok hajtják.     A szállítóeszközök olyan sofőrkényelmi és biztonságtechnikai berendezésekkel szerelik majd fel, mint például a riasztó, az állófűtés és állóklíma, valamint a sávelhagyást figyelő.

A Waberer’s a komplett rakományok (FTL) nemzetközi fuvarozásának piacvezető vállalata a saját flottával szolgáltatást nyújtó cégek szegmensében Európában, és az árbevétel alapján a legnagyobb logisztikai szolgáltató Magyarországon. A Waberer’s több mint 4150 szerelvényből álló flottájának átlagéletkora 2,6 év. A vállalat mintegy 7600 munkavállalót foglalkoztat, belföldi logisztikai kapacitásai közel 200 000 négyzetméter korszerű raktárterületet jelentenek – olvasható a társaság közleményében.

 

3 Comments on Vesz 100 új járművet, 900-at pedig lecserél a fuvarozó

  1. Megnézhetné már valaki, hogy hol bányássza Waberer az aranyat ! Ekkora lökésszerű beszerzésre a világon (mondjuk!) egyetlen közúti fuvarozó sem képes.

  2. Abból a pénzből futja rá amit a sofőröktől loptak el… Szégyen! Németországban 2 hét munkával meg lehet keresni 1500 eurót

Comments are closed.