Megdöbbentő, milyen okos ma már egy targonca

12 év után forradalmasította villanytargoncáját a Still

Az RX 20 elektromos villástargonca piaci bevezetésével a Still 2005-ben betalált egy fontos piaci résbe: egyedül ebből a modellből 80 ezer készült el azóta. A hamburgi intralogisztika specialista most a kompaktság, az ergonómia és a teljesítmény fokozása érdekében alakította át teljesen a zászlóshajóját.

Jelentősen nőtt az RX 20 precizitása, illetve új, intelligens segédrendszerek fokozzák a vezetés élményét, a kezelője eddig soha nem tapasztalt kényelmi szintet élvezhet.

Image 2_Powerhouse which electrifies operating companies and operators

Széles választék

Az új RX 20 modellsorozat összesen 13 targoncából áll – hét háromkerekű és hat négykerekű típusból, melyek 1,4 – 2 tonna rakomány szállítására alkalmasak és 500 milliméter rakomány-tömegközépponttal rendelkeznek. Ezek az intelligens járművek egyaránt alkalmasak bel- és kültéri használatra, és képesek a rakományukat akár hosszabb távon is 20 kilométer/óra sebességgel szállítani. Teljesítményük tehát semmiben nem marad el a belsőégésű motorral rendelkező targoncákétól. Az RX 20 a raklapok magas polcokra történő felrakásában is bizonyítja képességeit. Az RX 20-16L jelzésű modell például 1,6 tonna súlyú rakományt akár 5900 milliméter magasra is fel tud emelni 0,53 méter/másodperc maximális emelési sebesség mellett.

Image 1_Powerhouse which electrifies operating companies and operators

Hatékonysága révén alkalmas nehéz körülmények közötti használatra is, ahol több műszakban van szükség nagy rakodási teljesítményre és magas rendelkezésre állásra, mint a gépgyártásban, az autóiparban, a vegy-, gumi- és műanyagiparban, vagy akár az élelmiszeriparban. Egyedi kialakítású, kompakt formája révén megfelel olyan terepre, ahol jellemző a keskeny munkafolyosó, mint az ital-, és építőanyag piacokon, raktárak előtereiben a tehergépjárművek ki-, és berakodásakor, dive-in polcrendszereknél és blokk raktáraknál.

2

Mi változott?

Kiemelt szerepet kap az erő és a teljesítmény: A jármű teljesen új hajtómodullal rendelkezik, amely két, tokba zárt, aktív hűtéssel ellátott, karbantartásmentes háromfázisú váltakozó áramú motorból és egy új átalakító generátorból áll. Ez nem csupán nagy és megbízható teljesítményről gondoskodik, hanem a rámpákon is a legjobb kapaszkodóképességet nyújtja. Az elsőkerék-hajtás ezen kívül jó tapadást biztosít az RX 20 számára. Névleges teherbírásának megfelelően a targonca akár 20 százalékos rámpákon, vagy felhajtókon is képes felmenni maximális rakománnyal. Továbbfejlesztették a járművek gyorsulását, menetteljesítményét, emelési sebességét, valamint az elektromos fékezést (tolatást) is. A járművek ezáltal mozgékonyabbak, mint az elődjeik.

Image 10_Powerhouse which electrifies operating companies and operators

Annak érdekében, hogy a targonca mindig az egyedi körülményeknek megfelelő legoptimálisabb teljesítményt nyújtsa, a vezető gombnyomással választhat a legjobb energiahatékonyság és a nagy rakodási teljesítmény között. Minden menetprogramban beállítható a sebesség, a gyorsulás, valamint a menetirány-váltáskor történő elektromos fékezés is.

Image 7_Powerhouse which electrifies operating companies and operators

Fordulékonyság és kompakt forma: A számos technikai újítás mellett az új RX 20 sokkal kompaktabb is lett. Ezáltal a Still új zászlóshajója megfelel a minimális munkafolyosó szélességre és teljes magasságra, valamint a maximális méretű munkahelyre vonatkozó követelményeknek.

Azon ügyfelek számára, akik a 1,4 vagy 1,6 tonna teherbírású, kifejezetten kompakt járműveket keresik, a fordulékony RX 20-14C és RX 20-16C modellekre eshet választás. A targoncák manőverező képességüket az extra rövid alvázuknak köszönhetik, amely egyben gondoskodik a kis munkafolyosó szélességhez való alkalmasságról és a nagy akkumulátorkapacitásról (625 Ah) is.

3

A négykerekes targoncáknál kombinált lengőtengely javítja a munkafolyosó szélességgel való kompatibilitást. Elődjeikkel összehasonlítva a háromkerekű targoncák akár 29 milliméterrel, míg a négykerekű targoncák akár 171 milliméterrel keskenyebb munkafolyosó szélességgel rendelkeznek.

Az új RX 20 modellek 2035 milliméteres szabvány magasságukkal konténerekben történő használatra is alkalmasak. A kifejezetten alacsony kapukon való áthajtáshoz, vagy áruszállító vagonokba történő behajtáshoz az 1949 milliméter védőtető magasságú jármű a legalkalmasabb modell.

Image 8_Powerhouse which electrifies operating companies and operators

A nagy hatótávról és rendelkezésre állásról új akkumulátor koncepció gondoskodik: dupla akkumulátortér

A szabványos karosszériával rendelkező 48 V-os elektromos targoncák most 625 Ah teljesítményű akkumulátorokhoz is kompatibilisek (‘A’ vagy ‘B’ állásban), így az üzemeltető tovább használhatja a meglévő akkumulátor állományt, és a használati profilnak megfelelően kiaknázhatja az adott akkumulátor előnyeit. Akkumulátortere kettős. A 49 kWh lítiumion-akkumulátorral az RX 20 rendelkezik a kategóriájában a legnagyobb hatótávolsággal! A kettős akkumulátortérnek köszönhetően az ügyfél a jövő tendenciáit is felkészülten várhatja, hiszen az RX 20 illeszkedik az új technológiákhoz, mint például a lítium-ionos megoldások. A jármű vezetője már most szabadon választhat igénye szerint az ólom-sav-, és lítiumion-akkumulátor használata között.

Csakúgy, mint a korábbi modelleknél, az RX 20-nál is hatalmas sikertényező az emelőkocsival történő egyszerű és gyors oldalsó akkumulátorcsere. Nem szükséges ingázni a központi töltőállomásra, az akkumulátorcsere helyben is könnyen elvégezhető, és az így nyert idő tovább növeli a targonca rendelkezésre állási idejét.

Modern és stílusos: A Still mindig nagy hangsúlyt fektet a jó minőségű anyagokra és a robusztus szerkezetre. A jármű külső részén az összes műanyag alkatrészt acélra cserélték. Ezáltal az akkumulátorajtó is erősebb lett, továbbá az összes fényszórót és biztonsági lámpát masszív acéllemezek védik.

Image 9_Powerhouse which electrifies operating companies and operators

A panoráma kilátás csökkenti a balesetek kockázatát: A Still az emelőoszlop átalakításával ötvözte az intelligens, nagy teljesítményű emelést a fokozott biztonsággal. A hajlítási és torziós erőknek ellenálló emelőoszlop-profilok gyors és biztonságos rakománykezelésről gondoskodnak, a magasabb maradék teherbíró képességnek köszönhetően nehéz rakományok esetében is. A rakomány láthatósága érdekében az RX 20 nemcsak teleszkópos, hanem háromszoros emelőoszloppal is elérhető. Az új emelőoszlopok legfőbb jellemzője a vékony beágyazású profilcsomag, a külső oszlopon a C-profilok alkalmazásával. Az emelőhengerek a profilok mögött kaptak helyet, ezáltal a járművezető kiválóan belátja a teret az emelőoszlop mellett, és oldalirányban is akadálymentes a kilátás számára.

Ezen kívül a jármű tetejét is az optimális panoráma kilátásnak megfelelően alakították ki. Az összes tetővédő profilmerevítő keskenyebb, mint az átlag szemtávolság, tehát nincs optikai holttér, ezért akár nagy polcmagasságokban is gyors és biztonságos a be- és kirakodás.

Image 15_Powerhouse which electrifies operating companies and operators

A kedvezőbb ergonómia kis fáradsággal járó és termelékeny munkavégzést biztosít: Az RX 20 munkaterülete kényelmes mozgásteret nyújt a járművezető számára. Az ergonómia már rögtön a nagy felső lépcsőfoknak köszönhető könnyed beszállásban megmutatkozik. A lábtér magassága körülbelül 60 milliméterrel lejjebb került, míg a járművezető munkaállomása 50 milliméterrel lett alacsonyabb. A fülke belső magassága 16 milliméterrel nagyobb, így a magas járművezetők számára is kellően tágas. A fel-, és leszállás biztonságát egy nagy fogantyú, csúszásgátló gumiszőnyeg és megfogható lépcsőperem növeli.

A lábtér tágas, a Still a pedálok tekintetében is ügyelt a kellő szabad területre: nagyméretű munkabiztonsági cipőben (akár 52-es méretben) is biztonságosan irányítható a jármű. A pedálok alacsonyan és körülbelül egy magasságban vannak, így azok kezelése során minimális lábmunkára van szükség. A megnövelt lábtérnek a szerviztechnikusok is örülnek. A karbantartáshoz csupán egy lemezt kell eltávolítani és máris hozzá lehet férni a szervizalkatrészekhez. Az új járművezető munkaállomás koncepciót a sokoldalú tárolási lehetőségek teszik teljessé.

Az RX 20 egyik legfőbb előnye, hogy rendkívül halk a működése: A Still jelentősen csökkentette targoncáinak zajszintjét, különösen az emelő-, és kormányszivattyú zajának csökkentésében ért el jelentős eredményeket.

Image 13_Powerhouse which electrifies operating companies and operators

A pontosság növeli a teljesítményt és a biztonságot: A Still Easy Control, egy teljesen új fejlesztésű kijelző-, és kezelőegység, amely biztonsági-, és kommunikációs központként működik. Az automatikus fényerő-szabályozással rendelkező, színes grafikus kijelzőt karcálló felület védi. Amellett, hogy a járművezető az összes olyan járműparamétert egy pillantással áttekintheti, mint a menetsebesség, a dőlésszög, az akkumulátor töltöttsége, az energiafogyasztás, stb., – a menüvel ellátott vezérlésnek és a Kedvencek gombnak köszönhetően – közvetlenül, akár munkakesztyűben is hozzáférhet a menet-, és emelési programokhoz, az akkumulátor hátralévő menetidő kijelzéséhez és sok más egyéb funkcióhoz. A kijelzőn található menetirány kijelzés növeli a rakodási teljesítményt és a biztonságot.

A számos olyan segédfunkció, mint többek között a stabilitási állapot kijelzése, valamint a sebességcsökkentés felemelt villakocsinál nem csupán a biztonságot növeli, hanem hozzájárul a pontosabb rakománykezeléshez, ami tovább növeli a rakodási teljesítményt. Az RX 20 rendelkezik olyan elterjedt segédfunkciókkal is, mint például a Curve Speed Control, amely kanyarokban automatikusan hozzáigazítja a sebességet a kormányzási szöghöz.