Korszerűsített iparterületeket adtak át Kaposváron

Átadták a megújult Raktár utcai iparterületet és a Videoton Ipari Parkot Kaposváron, korszerűsítésükre mintegy 600 millió forintot költöttek a somogyi megyeszékhelyen – tájékoztatta a városháza közleményben az MTI-t.

A város fejlesztését 2020-ig meghatározó, Kaposvár egykori polgármesteréről elnevezett Németh István program 171 milliárd forintos keretéből finanszírozott beruházás utak, járdák építését, a közvilágítás megújítását, buszmegállók kialakítását és egyebek mellett csapadékvíz-elvezetés biztosítását foglalta magában.    Kaposváron a programban 1,2 milliárd forintot költenek ipartelepek megújítására. A projekt a Raktár utca és az Izzó utca mellett a Kanizsa utca környékét és a volt SÁÉV-telepet érinti, e négy helyszínen összesen több mint 200 vállalkozás működik.

A városvezetés reményei szerint a beruházások kedvező hatással lesznek a cégek versenyképességére, mert javul a megközelíthetőségük, kulturált környezetben fogadhatják partnereiket, vásárlóikat, s dolgozóik kényelmesebben, könnyebben juthatnak el a munkahelyükre.