Durva világ jön: okos eszközök, buta emberek

Az okos eszközök hanggal és érintéssel történő irányítását átveszi a testbeszéddel, arckifejezésekkel és hanglejtéssel való irányítás, ami megkönnyíti a gyorsuló technológiai változások követését, az újabb eszközök kezelését az Ericsson idén hetedik alkalommal kiadott, legfontosabb fogyasztói trendeket bemutató éves jelentése szerint. A trendek idővel megjelennek majd az autóiparban is, aminek nem mindenki örül.

A svéd távközlési vállalat közölte, a hangutasításokat használók több mint fele úgy gondolja, hogy a technológiai eszközök rövidesen ugyanúgy megértik majd testbeszédet, az arckifejezést és az intonációt, mintha emberek lennének. A válaszadók kétharmada szerint ez már 3 éven belül megvalósulhat.  A felmérés szerint az okos fülhallgatók használata állandósul, még alváskor is. A fogyasztók 63 százaléka szívesen használna olyan fülhallgatót, amely valós idejű szinkrontolmácsolásra képes. A válaszadók 52 százaléka egy családtag horkolását szeretné kiszűrni vele.

Az Ericsson kutatása szerint a válaszadók 30 százaléka úgy véli, egyre nehezebb az ismeretek napra készen tartása az új technológiák miatt. Ugyanakkor az új technológiákkal azonnal új területek szakértőivé is válhatnak: 46 százalékuk szerint az internet lehetővé teszi a minden korábbinál gyorsabb tanulást és felejtést is.    A vállalat kutatásából kiderült az is, hogy a közösségi médiát egyre inkább kisajátítják a hagyományos hirdetők, miközben a fogyasztók fele úgy gondolja, a mesterséges intelligencia hasznos lehet a közösségi oldalakra felkerülő információk ellenőrzéséhez.    Az ötödik legfontosabb trend, hogy a hirdetések túlságosan is tökéletessé válhatnak. A kiterjesztett és virtuális valóságban (AR/VR) a felhasználók több mint fele szerint a közeljövőben a hirdetések annyira realisztikusak lehetnek, hogy az élmény gyakorlatilag helyettesítheti a terméket.

Michael Björn, az Ericsson ConsumerLab kutatási vezetője a közlemény szerint úgy véli, a közeljövőben a készülékeken már nem lesznek gombok vagy kapcsolók, és okostelefonon keresztül sem kell majd digitálisan irányítani őket. Azért is szükséges ez a változás, mert az embereknek nagyon nehéz lenne elsajátítaniuk minden egyes új kezelőfelület ismeretét, ahányszor egy új készülék csatlakozik a dolgok internete (iOT)hálózathoz – tette hozzá.    A jelentés az Ericsson ConsumerLab több mint 22 éves, globális kutatási tevékenységének eredményein, illetve 10 világváros internet-felhasználóinak körében, 2017 októberében végzett online felmérés eredményein alapszik.

 

1 Comment on Durva világ jön: okos eszközök, buta emberek

  1. Amíg zsíros kenyeret nem tudnak kenni addig nem érdekelnek az okos eszközök,hogy miért mert túl van lihegve ez az egész,nincs olyan jelentősége az életre mint amit tulajdonítanak neki,nélkülük is van lesz élet de még mennyire!!!!

Comments are closed.