26 villanyautót vett az állam karácsonyra

Sikeres évet zárt Magyarország az elektromobilitás terén: 2017 végén több mint 3500 autó fut zöld rendszámmal az ország útjain, majdnem kétszer annyi, mint 1 évvel ezelőtt – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter Budapesten az állami intézmények 26 új elektromos autójának karácsony előtti átadásán.

Kiemelte: az érintett intézmények – többek között a Magyar Tudományos Akadémia, az Országos Mentőszolgálat és több kormányhivatal – flottáit gyarapító 26 új autóval az ország közelebb került ahhoz a célkitűzéshez, hogy 2030-ra az árammal hajtott járművek aránya elérje a 30 százalékot.          Elmondta, hogy a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM), valamint a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság (KEF) közötti együttműködésnek köszönhetően az idén központosított közbeszerzési eljárással gyorsan és költséghatékonyan került sor 200 elektromos jármű beszerzésére.    Varga Mihály kijelentette: a magyar gazdaság egyik legfontosabb hajtóerejét jelentő járműiparnak át kell állnia az elektromos autók gyártására és fejlesztésére, hogy Magyarország továbbra is az autógyártás élvonalába tartozhasson.

2 Comments on 26 villanyautót vett az állam karácsonyra

  1. Ez a varga egy polihisztor ! Ugyanúgy fingja sincs az autóiparról, mint bármi másról. Viszont remekül tud átírni egy számot a másik oszlopba, a törvényekről, költségvetésről, fizikáról azonban halovány dunsztja sincs. Most éppen a nem magyar tulajdonban lévő autógyáraknak ad fejlesztési irányt, a fejlesztő bázis meg valahol a világban másutt van, egészen mások finanaszírozzák. De ez sem zavarja. Az ég világon semmi sem zavarja.

  2. Nna, mégegyszer ! Varga most is másoknak ad fejlesztési irányt, a fejlesztési bázis egészen másutt van. A magyar járműipart nem varga útmutatásai vezérlik. Varga remekül tud átírni számokat a másik oszlopba, nincs törvény, nincs költségvetés. Minek ? Egy ilyen polihisztor vagy mindenhez, vagy semmihez sem ért, nem igaz ? Ha van honnan elvenni, vesz ő annyi elektromos autót, amennyit a főnök mond neki. Hogy 30 % legyen az arány ! Röhejes a dolog !

Comments are closed.