Trükközött a beszállító, japán kocsik érintettek

Tíz éven keresztül mintegy kétszáz vállalatnak szállított valótlan minőségi bizonyítvánnyal rendelkező termékeket a Kobe Steel – jelentette be a cég.

A Kobe Steel nem hozta nyilvánosságra az érintett cégek listáját, de valótlan minőségi jelzéssel ellátott alumínium termékeket találtak eddig a Toyota autógyárnál, valamint a Mitsubishi Heavy Industries Ltd. technológiai konszernnél, konkrétan a Mitsubishi Regional Jet, az első japán utasszállító repülőgép fejlesztésénél.

A Kobe Steel közleménye szerint előfordult, hogy ahol a fémipari termék valamely minőségi paramétere, például az anyagszilárdság nem felelt meg a megrendelő követelményeinek, azt egyszerűen átírták. Naoto Umehara, a vállalat vezérigazgató-alelnöke ezt a szűk szállítási határidők miatt a dolgozókra nehezedő nyomással magyarázta, és cáfolta, hogy az ilyen esetekre felső vezetői utasításra került volna sor.

Az adatmódosításokra idén augusztusban derült fény – írja a Kobe Steel közleménye. Az esetet nem hozták nyilvánosságra, amíg az illetékes gazdasági, kereskedelmi és ipari minisztérium erre nem kötelezte őket. A minisztérium egyúttal a gyakorlat kivizsgálására is felszólította a vállalatot.    A Kobe Steel ellenőrzései során a tavaly kiszállított termékek között 19,3 ezer tonna alumíniumterméknél, 2,2 ezer tonna rézterméknél és 19,4 ezer darab alumínium öntvénynél bukkantak megváltoztatott minőségi paraméterre.

A Mitsubishi Heavy Industries közleménye szerint az érintett alumínium termékek nem befolyásolják a Mitsubishi Regional Jet utasszállító repülőgép biztonsági paramétereit.

A Toyota a Kobe Steel termékeit egyebek között egyes modelljeinél motorháztető készítésére használta fel. Azt még vizsgálják, hogy pontosan melyik modelleknél, és ennek milyen következményei lehetnek.