Ezzel az autóval mindenkinek odaver a Skoda

A Škoda szeptember 12. és 24. között a Frankfurti Autószalonon (IAA) mutatja be első, tisztán elektromos koncepcióautóját, a Vision E tanulmányt, amely már a 3-as szintű önvezetésre is képes.

A Shanghaiban debütált tanulmány formatervét még tovább fejlesztették a világpremier óta. A tanulmány újabb lépést tesz előre a digitális jövő felé vezető úton és úttörő megoldásokkal jelentkezik az összekapcsolhatóság terén. A legfeltűnőbb formatervezési megoldás a B oszlop elhagyása és az ellentétesen nyíló ajtók alkalmazása. Az oldalsó visszapillantó tükör már a múlté, az autó körüli történéseket kamerák képein keresztül követhetjük a képernyőkön.

A vezetőoldali kijelző mellett a műszerfal közepén található a központi érintőképernyős kijelző, amelynek segítségével a vezető és a mellette helyet foglaló utas a Škoda Connect minden lényeges funkcióját és szolgáltatását láthatja és vezérelheti. Emellett pedig minden utas saját képernyővel is rendelkezik. Az érintőképernyőkön keresztül számos kényelmi funkció, mint például a járműinformációk vagy a szórakoztató programok is vezérelhetők. Az okostelefonok indukciósan tölthetők.

Infotainment rendszere hang-, illetve gesztusvezérléssel is működtethető. A szemmozgás vizsgálat kamerák segítségével figyeli folyamatosan a vezetőt és vizsgálja fittségét és éberségét. A fáradtságérzékelő funkció figyelmezteti a vezetőt fáradtság esetén. Fedélzetén még egy digitális orvos is helyet kapott: a pulzusmérő automatikusan lelassítja a járművet, amennyiben a vezetőnél bármilyen egészségügyi probléma jelentkezik.

A 4668 mm hosszú, 1924 mm széles és 1591 mm magas Škoda Vision E tengelytávja 2851 mm.

Elektromos motorjai összesen 225 kW (306 LE) teljesítménnyel hajtják a tanulmányautó mind a négy kerekét. Az akár 500 kilométeres hatótáv és a 180 kilométer/órás végsebesség igen figyelemreméltó adat, de a kocsi emellett még az önvezető autózás 3-as szintjét is teljesíti. Ennek megfelelően autópályán önállóan gyorsít, kormányoz, fékez és elkerüli az akadályokat. A Car Park robotpilóta önállóan megkeresi a szabad parkolóhelyet és önállóan beparkol. A Vision E induktívan tölthető.