Kínai lesz a Ford Focus

A Ford Motor nem Mexikóból, hanem Kínából fogja exportálni az Egyesült Államokba a Focus új modelljét 2019-től, amivel 500 millió dolláros megtakarítást ér el – közölte Joe Hinrichs, az amerikai multinacionális vállalat globális működésért felelős ügyvezető alelnöke.

Ez az első nagyobb befektetési döntés, amelyet Jim Hackett, a Ford új vezérigazgatója hozott meg. Hackett május 25-én váltotta fel a cégén élén Mark Fields vezérigazgatót, akinek hároméves regnálása alatt közel 40 százalékkal csökkent a Ford-részvények árfolyama.

Joe Hinrichs elmondta, hogy hónapokkal ezelőtt, még Fields idején elkezdődtek a megbeszélések arról, hogy Kínába helyezik át a kisautógyártást, és nem Mexikóba, miként azt korábban tervezték. Bár olcsóbb lenne Mexikóban gyártani és onnan szállítani az autókat az Egyesült Államokba, semmint Kínában, a végső döntésben az volt a fő szempont, hogy ezáltal jelentős tőke szabadul fel, mivel a Fordnak így csak egy, a kínai üzemet kell átállítani az újgenerációs Focus gyártására, Mexikóban viszont kettőt kellene új gépekkel felszerelni.

“Tekintettel a Focushoz hasonló kisautók iránti gyenge amerikai keresletre, úgy gondoltuk, hogy a költség és tőke arányának optimalizálásában ez teremti meg a legjobb egyensúlyt” – tette hozzá.

A Ford Motor tájékoztatja az amerikai kormányzatot a döntésről. Arra a kérdésre, hogy nem tart-e a külföldről behozott autók megadóztatásától, amellyel Donald Trump elnök a Mexikóból importált autókat fenyegette meg, Hinrichs kijelentette, hogy a tőkemegtakarítás fontosabb, mint a kínai gyártmányú Focusok esetleges megadóztatásával járó kockázat.

A Focus jelenlegi modelljét a michigani Wayne üzemében gyártják, a termelést 2018 közepén állítják le. Attól nem kell félni, hogy emiatt munkahelyek szűnnek meg, mivel a Focus helyett a Ranger új modelljére állnak át ebben az üzemben.

Donald Trump beiktatása után pár nappal fogadta az amerikai autóipar vezetőit a Fehér Házban, és új beruházásokra ösztökélte őket. Előzőleg több alkalommal is megszólította őket, hogy inkább az Egyesült Államokban létesítsenek új munkahelyeket és ne vigyék külföldre gyártó kapacitásaikat. Kilátásba helyezte, hogy emelt vámot vet ki azokra az amerikai járműgyártókra, amelyek az amerikai piacon akarják értékesíteni külföldön gyártott járműveiket.