Gesztusvezérelt kijelzőt fejleszt a Continental

A sofőrök és az autóik közötti non-verbális kommunikáció javításának érdekében a Continental kézmozdulatot felismerő rendszert fejlesztett ki az autóvezetők részére. A gesztus-interakció és az érintő kijelző kombinálásának köszönhetően a sofőrök konkrét, meghatározott jeleket rajzolhatnak a beviteli képernyőre, így számos funkciót és szolgáltatást érhetnek el az eddigieknél jóval gyorsabban.

„A rezgő visszajelzés módszerét alkalmazva a mozdulatok és a rendszervezérlés lehetővé teszi, hogy a sofőr sokkal hamarabb férjen hozzá a funkciókhoz, mint hagyományos gombok és kapcsolók által. A két elem kombinációjával jelentősen csökkenthető a sofőr figyelmének elterelődése a szimpla érintőképernyős módszerhez képest” – magyarázta Heinz Abel, a Continental „ember-gép-felület” üzletágának vezetője.

A sofőrök könnyedén hozzáférhetnek az új funkciókhoz, ha két ujjal megérintik a kijelzőt. Nincs további tennivalójuk, például a szöveg kézzel való begépelése nem szükséges. A gesztus-érintőmód aktiválása után, ha például két ujjal szív alakot rajzol a vezető a kijelzőre, automatikusan hívja a kedvencként beállított telefonszámot vagy egy háztető-jellel üzenhet a navigációs rendszernek, hogy irányítsa haza. Egy kör alak rajzolásával akár bekapcsolható az otthoni légkondicionáló rendszer már a hazafelé úton.

„Ahhoz, hogy ezek a koncepciók megfelelően működjenek, fontos hogy a mozdulatok ösztönösek legyenek, és ne kelljen külön megtanulni őket. Ugyanakkor az is elengedhetetlen, hogy megrajzolásuk ne vonja el a figyelmet a vezetés feladatáról, a formák könnyen megjegyezhetőek legyenek. A Continental által készített tanulmányok is igazolták mindezt” – tette hozzá Heinz Abel.

A Continental által végzett kutatás többek között azt is kimutatta, hogy a két ujjal rajzolt alakzatok akár harmadával lecsökkenthetik a kívánt funkció vagy szolgáltatás elérésének idejét. Emellett a két ujj használata 25 százalékkal csökkentette a működtetéshez szükséges szellemi munkát az egyujjas érintéshez képest.

A kétujjas mozdulatok a beviteli képernyő érintő kijelzős felületének bármelyik részére rajzolhatóak, így a sofőröknek szinte nem is kell levenniük a szemüket az útról; ez biztosítja az intuitív és felhasználóbarát működtetést. Ugyanakkor ez a koncepció kiterjeszti a hagyományos ember és gép közötti párbeszédet azzal, hogy lehetőség van kedvenc opciók létrehozására, amelyeket az első menüszintről közvetlenül elérhetünk. „Az érintési kézjelek lefedik a sofőrök és az autók közötti kommunikációban leggyakrabban használt funkciókat, miközben ezzel az új megközelítéssel a rendszer használata még szórakoztatóbbá válik” – mondta el Heinz Abel, összefoglalva az új megoldás előnyeit.