Lettek győztek Egerben

Immár tizedik alkalommal rendezték meg az egri Érsekkertben a léghajtányok nemzetközi versenyét, amelyre ötvenkét csapat – köztük harmincnál is több külföldi alakulat – készítette el sikeresen tervdokumentációját, így közel félszáz, összesen 46 jármű állhatott rajthoz. Huszonöt egyetemről jelentkeztek a diákok, ezek közül tizenhét a határainkon kívül található (Románia, Csehország, Lengyelország, Észtország, Litvánia).

A versenyt tíz évvel ezelőtt, 2007-ben a Bosch Rexroth vállalatok hívták életre és a megmérettetés akkor még házi, játékos összecsapásnak indult. 2008-ban az első Pneumobil verseny tíz hazai egyetem tizenhat csapatának részvételével zajlott. A pneumobilok vetélkedője mára rangos európai versennyé nőtte ki magát és az évek során a résztvevő csapatok száma megháromszorozódott. A jubileumi versenyt a Bosch és a Rexroth a szakmai támogatáson túl a pneumobil járművek megépítéséhez szükséges csúcstechnológiás alkatrészekkel segítette; a két vállalat a 2017-es egri mérnökviadalnak is kiemelt támogatója.

„Büszkék vagyunk arra, hogy tíz évvel ezelőtt mi voltunk azok, akik életre hívtuk ezt a fontos seregszemlét, amelynek sikere azóta is megkérdőjelezhetetlen. A Rexroth és az Aventics példamutató együttműködésének példája a Pneumobil verseny. Egy évtizede arra hívjuk a hallgatókat, hogy kreativitásukkal, saját emberi nagyszerűségükkel járuljanak hozzá a jövő formálásához.” – mondta el köszöntőjében Daniel Korioth, a magyarországi Bosch-csoport vezetője.

A sűrített levegővel hajtott járművek a jubileumi évben is három számban küzdöttek: egy hosszú távú futamban, egy ügyességi és egy gyorsulási számban. A szakmai zsűri a mérnökhallgatók által tervezett és épített járművek között a legeredetibb konstrukciót és projektet is értékelte. A járműépítés és a versenyzés mellett idén az eddigi legösszetettebb projektet kellett bemutatniuk és megvédeniük a jelentkezőknek.
Az alapkategóriákon kívül a Rexroth által kiemelten támogatott telemetria versenyszámban idén hat csapat mérte össze erejét. A Rexroth szállította csúcstechnológiájú eszközök használatánál a csapatoknak kiegészítő vezérlési, adatgyűjtési, és megjelenítési feladatokat kellett megoldaniuk. A kategória nyertese a lengyel Gdansk University of Technology, PG Power nevű formációja lett.

Lenyűgöző változások 2007 óta
Az első futamok még az egri üzem udvarában zajlottak. A verseny akkori leggyorsabb pneumobilját debreceni hallgatók készítették, ami akkor 25 km/h sebességet ért el, 2011-ben a legnagyobb megtett távolság pedig az akkor rekordnak számító 10501 méter volt. Tíz év alatt a mérnökhallgatók megsokszorozták teljesítményüket, a lettországi Riga Technical University diákjai által épített leggyorsabb jármű idén 51,92 km/h-val haladt át a célvonalon. A jubileumi verseny talán legizgalmasabb és leglátványosabb gyorsulási kategóriájában a járműnek egy feltöltött palackkal egy 220 méteres pályaszakaszt kell a lehető legrövidebb idő alatt megtennie. Míg 2012-ben erős mezőnyben egy szegedi csapat 28 másodperces eredménnyel tudott győztes lenni, az idei döntő futamban 23,32 másodperc alatt teljesítette a pályaszakaszt a győztes BEST Riga csapat Lettországból.