Készülnek a “magyar” Mercedes-buszok

Az első Mercedes Benz járóképes autóbuszalváz Spanyolországból megérkezett Debrecenbe, az ITK Holding Zrt. leányvállalata, az Inter Traction Electrics Kft. telephelyére, ezzel megkezdődhet az autóbuszgyártás előkészülete a városban – közölte a helyszínen a holding vezérigazgatója.

Kossa György hozzátette: a hazai és nemzetközi autóbusz fejlesztésben több éves tapasztalatot szerzett mérnöki gárda mellett szakképzett hazai munkaerő várja az első munkafázisok megkezdését a korszerűen felszerelt gyártó csarnokban, amelynek eredményeként új, az utazási és járművezetési komfortot maximálisan kielégítő alacsony padló belépésű járművel gazdagodik a hazai autóbusz paletta.

Az elmúlt időszakban az ITK Holding Zrt. autóbuszgyártással kapcsolatban hosszú együttműködést követően először szándéknyilatkozatot írt alá az EvoBus Hungária Kft.-vel (Daimler Buses magyarországi vezérképviselete), majd ezt követően leányvállalata, az Inter Traction Electrics Kft. további számos szerződést kötött annak érdekében, hogy a Daimler Buses cégcsoporthoz tartozó EvoBus GmbH által gyártott Mercedes Benz járóképes alvázakra saját fejlesztésű autóbuszokat tervezzen és gyártson. Az alváz prototípusának közös fejlesztése öt évig tartott, a ráfordított költség mintegy egymilliárd forint – mondta a vezérigazgató.

Az első termékcsalád a 12 méteres alacsony belépésű városi és elővárosi autóbusz lesz – mondta megjegyezve, hogy március végén elkezdődött Debrecenben az autóbuszgyártáshoz kapcsolódó oktatási és fejlesztési központ építése.

A körülbelül ötezer négyzetméter alapterületű létesítményben részben a későbbi gyártáshoz szükséges szakemberek (szakmunkások, mérnökök) duális rendszerű képzésének gyakorlati része folyik majd, később pedig Budapestről a debreceni épületbe kerül az ITK Holding Zrt. kutatás-fejlesztési része is – jelezte Kossa György.

Beszámolt arról is, hogy az oktatás- és járműfejlesztés mellett kísérleti üzemükben kezdik meg az új “magyar Mercedes” buszok gyártását. A tervek szerint idén augusztus-szeptember környékén a prototípus rendelkezni fog a sorozatgyártáshoz szükséges típusengedéllyel. Mindezek után még ebben az évben elkészülnek az első autóbuszok az új debreceni üzemben, ahol idővel három műszakban évente akár 250-300 darab autóbusz készülhet, a dolgozók száma pedig száz körül lesz.

Kossa György rámutatott: az építkezés nem áll meg, a nagyobb léptékű fejlesztés a beruházás második ütemében, Debrecen déli ipari parkjában, a repülőtér közelében lesz. A tervezése elkezdődött, várhatóan 2018-ban átadhatják az új üzemet. Ebben a gyárban egy műszakban 300 darab, a három műszakban pedig körülbelül évi 700-800 darab, a két üzemben együtt évi 1000 darab autóbusz készülhet majd.

Az ITK cégcsoport a járműfejlesztésre és a gyártási infrastruktúra bővítésére 70 millió eurót fordít Debrecenben – jelezte. Hozzátette, a debreceni üzemekben városi, elővárosi, két-három tengelyes városközi (helyközi), illetve idővel elektromos buszokat is készítenek, de egyedi megrendelésre is gyártanak – kisebb méretű – járműveket. A cég már keresi a járművek értékesítési lehetőségeit a hazai és a nemzetközi piacokon.

Az ITK cégcsoport a magyarországi közösségi közlekedés terén már eddig is több mint 20 milliárd forint beruházást valósított meg, amivel jelentősen hozzájárult a hazai autóbusz üzemeltetés korszerűsítéséhez – mondta az ITK vezérigazgatója Debrecenben.